Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1990/2. szám (Salgótarján)

A képviselői mesterség

Magában a Házban legjobb a szerény modort affektálni. Mert a legtöbbször csak azt eresztik elölre, aki jól látszik magát érezni hátul. A stréberek és a pozőrök csak bizonyos fokig nőhetnek meg a mi parlamentünkben, mely a nobilitásra sok, talán a kelleténél is több súlyt fektet még ms is. dacára annak, hogy külső tekintélye olyan nagyon aláhanyatlotc, vagy hogy talán éppen azért fektet rá annyi súlyt. Finnyásabb parlament, bizonyos tekintetben, alig van a kontinensen. Úgyszólván elfajzott a finnyásság. Egy időben oly gyakoriak voltak a támadások,gyanúsítások és oly túlzásokban csapongtak, hogy komoly gondolkozásuak /rendesen így történik az/ átmentek a másik túlzásba, felállítva a merev gavallérizmus tanát, mely a támadásokat és leleplezéseket perhorreszkálja. Pedig a parlamenti tusák nem lovagjátékok. Az emberek szeretnek gavallérok lenni /kivált ha nem kerül egyébbe, mint hogy semmit se cselekedjenek/, s igen sok dolgot elhallgatnak a Házban gavallér szempontjából, amit okvetlenül szellőztetni kellene a közönség érdekében. Parlamenti tudósitónk: Mikszáth Kálmán