Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1989/2. szám (Salgótarján)
A plébánia történetek mint a néprajz és a helytörténet forrásai - Nógrádszakái példáján keresztül
A plébaniatörténetek mint a néprajz és a helytörténet forrásai — Nogràdszakàl példáján keresztül. A múlt századtól egyre elterjedtebbé vált a római katolikus egyházközségek történetének lejegyzése. E műfaj forráskritikai elemzésére történtek már kisérletek, a Nógrád megyei anyag néprajzi és helytörténeti hasznosítása terén azonban a lehetőségek javarésze kiaknázatlan. A plébániatörténetek,azaz história domusok irója a mindenkori plébános. Nógrádszakálban a középkori plébánia a 17. század végén szerveződik újjá, de a ma meglévő história domust csak az 1923tól szolgáló Hernitz József plébános kezdi vezetni. A leírások a helytörténet mellett hiánypótló adatokat tartalmaznak a néprajz különféle vonatkozásaiban: a település, gazdálkodás, viselet terén, az interetnikus kapcsolatokhoz és a népi vallásossághoz. Általában is a história domusok külön jellemzője, hogy rendre foglalkoznak a néplélek jellemzésével, a helyi lakosság valláserkölcsi megítélésével. E vonatkozások csak bizonyos megfontolásokkal és csak mértéktartással tekinthetők forrásértéküeknek, s e problematika jelen lehetőségeinket meghaladja. Ugyanakkor legalább utalnunk kell e leírások fontosságára, hiszen e terület - bár az életmód részét képezi - a néprajzi viszgálat köréből eddig általában kiesett. Ez nem véletlen, hiszen a "néplélek" hiteles vizsgálata hosszutávu emberközeli kapcsolatot feltételez, s erre jobbára csak az adott település vallási vezetőjének nyílik módja. Természetesen itt különös fontossága van a forráskritika megfelelő alkalmazásának. A falusi plébánosi státushoz bizonyos, többé-kevésbé általános és objektiv meghatározottságok járulnak, melyek sajátos elvárások, értékek és érdekek szerinti nézőponthoz vezetnek. E dokumentumok a tárgyak kézzelfogható világán tul a népélet szociális és szellemi-lelki oldalának speciális forrásai.
