Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1989/2. szám (Salgótarján)

A plébánia történetek mint a néprajz és a helytörténet forrásai - Nógrádszakái példáján keresztül

A nógrádszakáli plébániatörténet néprajzi vonatkozású részei­nek ismertetésekor az előbbiek értelmében nem tekinthetjük releváns megállapításoknak a szakaliakra s különösen a cigány lakosságra vonatkozó értékeléseket, ezek egyéni véleménynek számítanak csupán. Birtokviszonyok és a földosztás értékelése, valamint egyéb foglalkozási rétegek, az 194o-es évek második felében. "A földbirtok megoszlása a földreform előtt egészen szerencsét­len volt mert négy középbirtok /3oo-6oo kth./ mellett néhány 4o holdas, valamivel több lo-2o holdas, kb. 2o 5-lo holdas gaz­da volt, a többi 1-2 holdas vagy földtelen zsellér volt, aki legfeljebb egy házrésznek meg 1-2 csatorna szőlőnek volt tulaj­donosa. Az ötholdasokat és a több birtokosokat jobbágyoknak nevezték és nevezik ma is, amely szóban mintha az irigyelt "gazdag" elnevezés volna érezhető. A földreform juttatott ugyan a nincsteleneknek is 1-2, esetleg csak fél holdat, er­re azonban bátran lehet mondani, hogy több gondot okozott ne­kik, mintsem hasznot, mert a megélhetéshez édeskevés amit kap­tak, a régebben napszámból élők napszámba csak elvétve járhat­tak, a régebben summás munkára járók száma pedig páronkint 6o­ról 2-re esett le. A volt gazdasági cselédek visszasírják azt az időt, mikor negyedévenkint csak "tartani kellett a zsákot". Gazdasági helyzetük nem javult, hanem romlott, mert a nekik juttatott kevés és távoleső föld leköti őket, de megélni nem tudnak belőle. Iparoscsalád vagy 15 van, de ez is inkább apjától leste el mes­tersége fortélyait és azért komoly és tanult iparosnak - 1-2 kivételével - nevezhető és ipara mellett gazdálkodik is. Az értelmiséghez a papon kívül két tanító és egy jegyző tartozik a megfelelő segéderőkkel, no meg az állomási elöljáró. Van azután vagy 2o főből álló katonaság. Kocsma 4 van a községben. Végül pedig meg kell említenem a fa­lu átkát kb. 17o főt számláló cigánytelepet, mely közvetlenül a templom ill. temető mellett terül el. A plébános fájdalmá­ra szomszédai nemcsak az említetteknek, de egyben a plébánia és a templom földjeinek is.

Next

/
Thumbnails
Contents