Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1989/1. szám (Salgótarján)

Miért ne lehetne eredeti?

tott grafikai művekre nézve elvi jelentőségű és meghatározásukra mérvadó. Mint már utaltam rá Dürer Wolgemut műhelyében ismerkedett meg a fametszet minden csínjával-bínjával. 1486 . november 3 o - á n lépett be hozzá. 149o húsvétján, 19 évesen tanulmányútra indul. Jár Németalföldön,Nürnbergben, Bázelban. A bázeli könyvkiadónál töltött hónapjainak bizonyítéka a helyi múzeumban ma is őrzött faduca. Ebből arra lehet következtetni, hogy Dürer, mivel birtokában volt a fametsző mesterek tudásának, fametszeteinek dúcait maga metszette. Bizonyíték ez arra is, hogy évszázadokig a fát kedvező körülmények között tárolva, időtálló lehet. 1493-ban egy strasburgi festőműhelyben dolgozik. Itt készíti fiatalkori önarcképét, amely a nyugati művészet első igazi önportréja. Akkor jut eszébe magát lerajzolni, mikor még Itáliában is csak csoportképeken "rejtőzködnek" el a festők. Rajzán nagyon finoman ábrázolja s így pszichikai kifejező eszközként alkalmazza a hajat. A gyűjteményünkben meglévő s ez írást inspiráló fametszeten is a haj, a szakáll a szereplők lelkiállapotának jellemzésének egyik eszköze. 1494-ben feleségül veszi Agnes Freyt. Családi életükről életrajzában túl sokat nem ír, feleségéről is csak úgy emlékezik meg, hogy jő üzletasszony és férje grafikáit árulja a vásárokon és a piacokon. Esküvője után hamarosan Velencébe utazik, 1494 őszén átkel az Alpokon s Észak-Itália művészeti, tudományos és régészeti kincseivel ismerkedik. Innen hazatérve már több volt mint egy, a késő gótika szellemében alkotó kézműves, ezen évben művéssz érett, akit izgatnak a reneszánsz találmányai. Ezután tökéletes kompozícióra, perspektívára, hangulatos előadásmódra törekszik, tájképein eltekint a hűséges topográfiai elbeszéléstől, hangulati hatásokat keres. Figyel az emberi test szépségére, arányaira. Lemond az egyetlen szépségideálról, a megtanult sémákról és variációk sokféleségében keresi a tökéleteset.