Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1988/2. szám (Salgótarján)

Amikor a sajtó lapjairól 1892-ben először összegyűjtötték és kötetbe rendezve megjelentették Mikszáth országgyűlési karcolatait, maga az író így nyilatkozott a karcolatok kiadásának hasznáról: "Nincs ennek a könyvnek semmi tendenciája többé. Nem akar senkit ütni, sem csipkedni. Csak emléket akar nyújtani, hogy aki lapozgat benne szeme elé táruljanak még egyszer a régen elhagyott vidékek és hangulatok." Hasonló véleményen volt a kötet kiadója Légrády Károly is, aki előszavában a műfaj történetére, továbbélésére vonatkozó kérdését is megfogalmazta: "...a poharak, melyekből apáink ittak fennmaradnak, a szellem, melyben mi gyönyörködtünk, miért maradjon fiaink előtt ismeretlen. Vajon akad-e aki fölvegye utána /Mikszáth után/ a tollat s annyi diskreciőval, melegséggel, humorral és oly színpazarsággal fogja ezt az általa teremtett csevegési műfajt folytatni?..." Úgy tűnik Nógrádban akadt követője a műfaj klasszikus művelőjének, Mikszáth Kálmánnak - mint ahogy erről a "Mimosa karcolatai" is tanúskodnak . A Mimosa álnév mögött ui. egy helyi, balassagyarmati szerző és kiadó Hetényi Hesz Vilmos /187o-19o9/ rejtőzik. Hesz Vilmos a megyei irodalmi élet elfeledett,ismeretlen alakja, ám mint közéleti személyről, városi tisztviselőről rendelkezésünkre áll néhány szórvány adat a Balassagyarmat történetét feldolgozó monográfiából. A századelő Balassagyarmatát a várossá fejlődés mozgalmas, gyarapodó évei jellemzik. Az egyre növekvő közigazgatási apparátust céltudatos létszámbővítéssel igyekezték egy esetleges várossá nyilvánítás esetére is alkalmassá, működő képessé tenni. Ennek következtében a jegyzői kar létszáma jelentősen megnőtt. A balassagyarmati közigazgatás fejlődésének ebben a szakaszában lehet találkozni Hesz Vilmos nevével, aki 19o4-19o9 között a főjegyzői tisztet töltötte be. Gyarapodtak ez idő tájt a várossá fejlődő Balassagyarmat kulturális létesítményei is, egyre szaporodó intézményei, egyesületei színvonalas tevékenységet igyekeztek kifejteni. Tudományos és művészeti alkotó tevékenységről nem igen beszélhetünk, de annál nagyobb szeretettel és lelkesedéssel ápolták a régi nagyok