Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1987/1. szám (Salgótarján)

"Nyitva van az Aranykapu"

Azt gondolom, hogy nem csupán véletlen formai egyezésről van szó, hanem példázza az évezredeken áthúzódó gondoLat találkozási lehetőségét. Egyáltalán az "Életfa" /mely motívum a művész több képén is nagy hangsúllyal jelenik meg/ nem más mint szimbolikus reflektálása az ember ama intenzív vágyának, hogy a világ lényegi valóságát felfogja, megragadja. Nyilvánvaló azonban, amikor Földi Péter mitológiai elemeként használ és értelmez nem mitikus képeket hoz létre. Közelítési kísérleteink során Heidegerrel szólva tehetünk fel egy újabb kérdést, a minden kérdés közül szemlátomást a legelsőt, természetesen nem a kérdések időbeli egymásutániságának rendjében: "Miért van inkább létező és miért nincs inkább semmi?" Poétikus szépségű kérdés ez s mint Heideger utal is rá aligha megválaszolható. /"A kérdést magát kell feállítani... a kérdezés állapotába kell belekényszerülni."/ A fogalmai - absztrakt válasz helyett a teremtő művész adhat, ha sajátos, de releváns megoldást. Ez a kérdésfeltevés ha a korszakokra jellemző eltérő "megfogalmazásokban" is, de végighúzódik az európai táblaképfestészet főműveinek során. Hisz miképp Burkhardt mondja a nagy képzőművészeti alkotások abszolút értelemben "egzisztenciális képek", amelyek azzal hatnak, hogy léteznek. A magunk részéről ilyen műnek tartjuk a "Nyitva van az aranykapu"-t az életmű eddig talán legfontosabb darabját, illetve bízunk abban, hogy hatása, szellemisége vonatkozásában válik majd azzá. Földi Péter festészete abban az értelemben is az európai tradícióhoz kapcsolódik, hogy képei immanens módon elemzhetők és értelmezhetők. Szemben más kortárs képzőművészeti tendenciákkal, amelyek inkább együttes voltukban, halmazati megjelenésükben és jelentésükben interpretálhatók. Gondolok itt pl. a "frissen festve" címkékkel ellátható művészeti jelenségek és művek körére. Ez természetesen nem értékítélet pusztán különbségtétel. Visszatérve az "Aranykapu"-ra; legfontosabb számunkra mint egy lehetséges értelmezési bázis az a gondolati kontinuitás, amely a heidegeri kérdésfeltevésben jelentkező, mint minden kreáció és mint "létkérdés" alapproblémán túl- ami ezt a festményt is az európai tradíció legjobbjaihoz köti. Tegyük művünket a mindenki által jól ismert Eyck Genti oltárának kontexusába. Ez az 1432-ben befejezett főműve az európai festészetnek: értelmezési rétegeinek végső summázata - egy adott világképen - a Paradicsom elveszítése és annak visszanyerése az emberiség számára.