Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1987/1. szám (Salgótarján)
"Nyitva van az Aranykapu"
„Nyitva van az Aranykapu " Tisztelt Jelenlévők! Engedjék meg, hogy személyes élmény felidézésével kezdjem. 4-5 éve ismerem Földi Pétert, illetve találkoztam először munkáival. Az évek során néhányszor volt alkalmam látni a már létező megszületett gondolatnak - melyet a régiek ideának értelmeztek volna, értve jelen esetünkben is egyfajta teljességre, tökéletességre való törekvést - lépésről lépésre való kibontását, alakulását az ecsetvonások százai és ezrei nyomán. Mindig nagy öröm volt számomra, ha egy-egy képszületésnek processzusába beletekinthettem, de nagy tehertétel is, mert újabb és újabb kihívásként álltak előttem. A következő gondolatok végsősoron szubjektív reflexiók az interpretációk lehetőségeit talán felvillantandó a sokrétű problémakör igazolási pontjaira vonatkozóan. /Épp ezért kissé törekedékes is talán, de kérem ezt nézzék el nekem./ Az összefüggések e helyen nem részletezhető halmazából a megközelítési módok magunk részére prioritást nyert centrumait emelnénk ki. A "Tobozgyűjtők" /és más képek ill. képi elemek/ maguk után vonják, hogy Földi Péter festményei és a mi toszok közötti kapcsolódási pontokat vizsgálhassuk. Tegyük feL a kérdést: mi a mitosz? A válasz summázva: talán nem más mint az emberiség kollektív emlékezete. Az évezredek során néha csak búvópatakként európai kultúránkba is áthúzódó mítoszok egyik kardinális toposza volt az "Életfa", az "Égigérő fa" vagy a "Világtengely"; a világkép kitüntetett pontja a világ közepe, amelyen keresztül fut át az egész a föld köldökét összekötő tengely, melyen végősoron "fordul a világ sorsa." Ezen a ponton áll az eget alátámasztó világoszlop-világfa mely motívum a magyar népi építkezésben is kimutatható volt, a ház közepén a mestergerenda alátámasztására szolgáló "bódoganya" nevű oszlopában. Vagy a világhely tetején az életvize négyágú forrása közepén találjuk meg az "élet fáját", ami mint kompozíció és szimbólum a keresztény művészet évszázadain át jelent volt a bazilikák apszismozaikjától az illuminait kódexek pergamenlapjain át a modern művészetben Blake-tó'l Klee-ig és Kandinszkijig. Csak megemlítjük a "Tobozgyűjtők" kapcsán, hogy az ie. I6-I4.sz.-ból való egy Thebai sírkamra-festményen hasonló kompozíció tűnik fel: hasonló mozdulattal a faágából kihajló "Nagy Földanya" istennőként értelmezett figura önti az életvizét, a hallhatatlanság elixírjét.
