Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1986/1. szám (Salgótarján)

Badacsonyi Sándor kiállításáról

Badacsonyi Sándor kiállításáról A trandicionál

is értelemben vett mesterségbeli tudás az, ami a szemlélőt elsődlegesen megragadja Badacsonyi Sándor műveivel való talál kozáskor. S ez a primer - ám fontos - esztétikai élmény egyben inspiratív erőt is gyakorolhat a művek továbbgondolására vonatkozóan. Az 1949-ben született művész tanulmányait 1969-74 között végezte a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol mestere Ék Sándor, Raszler Károly és Rozanits Tibor volt. A művész kamarákiállftásán 50 lap kerül bemutatásra: rézkarcok, réz metszetek, toll- és ecsetrajzok. Az utóbbi közel egy évtized termésének legjava. A technikák biztos kezelése és sokszínűsége, a monokróm ecsetrajzok alapvetően rajzi- grafikai gondolkodásmódra utalnak. Ha úgy tetszik a formaadás precizitásából és az ezzel összefüggő szakmai műgondból fakadó elemi stílusjegyek alapján Badacsonyi Sándor művészete köthető az anyagszerű és "valóságos előadásmód" korábbi évszázadainak /XV-XVI. század fordulójának!/ tradícióihoz is. Az érzéki tapaszalatból nyert nagyon is valóságosan megragadott formavilág, amelyből építkezik Badacsonyi Sándor, kapcsolatba hozható az említett időszak egyes törekvéseivel. Azonban Badacsonyi a tárgyi és organikus világ realisztikusan megformált elemeit sajátos, rá jellemző, téri viszonylatokba rendezi, aminek következtében képi világában már másfajta "törvények" uralkodnak, mint az érzékileg észlelhetőben. A reneszánsz folyamán lazajló paradigma váltás következtében a természet hű követése már nem volt kielégítő a művészek számára. S elsőként a manierizmusban vetődött fel s kérdés: miként lehetséges műalkotás "mint szellemi magatartás"? Most a kérdésnek a művészi teremtés mibenlétére vonatkozó része már szinte fel sem merül: "csupán" egy intellektus képi reflexiói jelennek meg konstituált kérdésfelvetéseiben. /Egy régi sakkjátszma elemzése./ Az említett tradícióhoz kötött real iszt

Îkus megformálás reális perspektíva ábrázolást is jelentett ill. kölcsönösen feltételezte egymást. Badacsonyi Sándor műveinek motívumai az átható és újjászervező téri meghatározatlanság viszonyrendszerébe kerülnek, amely egyfajta időtlenséget is eredményez, s egyben leolvasható portréi arcvonásaiból /Inkvizítorok/ vagy uralják a szituációk alaphangulatát.