Rákóczi állama Európában. Szécsény, 2005 szept.15-17. (Discussiones Neogradienses 9. - konferencia kötet. Salgótarján, 2006)
Gebei Sándor: Az 1704. évi lengyel konföderációk és a szécsényi konföderáció
GEBEI SÁNDOR ték -, akkor fel kell hívni a figyelmet legalább két, el nem hanyagolható körülményre. 1. Az említett erdélyi fejedelmeket a magyar királyok princeps Transylvaniae-nek, legitim uralkodóknak ismerték el azon alapon, hogy a magyar király (1570. speyeri szerződéssel és utána) az őt megillető jogokról átmenetileg (ideiglenes jelleggel) lemondott a Magyar Királyság egy részén a princeps = Fürst javára. Ilyen hatalom átruházás II. Rákóczi Ferenc esetében nem volt, s ezért nem is tekintették őt Bécsben uralkodásra feljogosított személynek. 2. II. Rákóczi Ferenc választott erdélyi fejedelem nagy elődeinek - Bocskainak, Bethlennek - magyarországi országgyűlésein elfogadott articulusok utólagosan bekerültek a kodifikációs folyamatba, az igazi országgyűlések törvényerőre emelték azokat. A legnagyobb horderejű törvényekre gondoljunk csak, pl. a hajdúk letelepítésére és kiváltságolására, vagy éppen a szabad vallásgyakorlat érvényesítésére Magyarországon. A Rákóczi-féle konföderációs országgyűlések törvényeinek a sorsa homlokegyenest más lett: a királyság közjogi értelmezése szerinti ex lex helyzetben megszületett határozatok egy tollvonással érvényüket veszítették az 1712-15-ös országgyűlésen. A másik kérdés, amelyet a lengyel - magyar konföderációk összevetése kapcsán nagyon röviden érintenék, az a konföderáció vezetőinek a titulusaira vonatkozik. A Csécsinapló hűen tájékoztat bennünket arról a dilemmáról, amivel Szécsényben a jogászoknak meg kellett birkózniuk. A lengyel (litván) konföderációk élére megválasztott marsallok, mint a szejmek marsalljai, az állami élet működésének a jogszerűségéért és szakszerűségéért, az állami élet kontinuitásáért stb. feleltek, ám egy ilyen funkció és feladatkör a magyarországi eseményekkel divergált. Arról a fontos tényről nem is beszélve, hogy mind a varsói, mind a sandomierzi konföderáció marsallja rangban, tekintélyben nem versenyezhetett II. Rákóczi Ferenc birodalmi herceggel, Erdély választott fejedelmével. Olyan titulust kellett tehát a magyarországi konföderáció vezetőjének találni, amely származásával, rangjával összhangba hozható. Ennek a nem kevés fejtörést okozó problémának a megoldását az 1705. szeptember 17-én Szécsényben felvett jegyzőkönyv 2. pontja rögzítette. 61 Mivel nem az egész ország, hanem csak az ország egyes részei adják a konföderációt, ezért a Szent Római Birodalom hercegét (princeps) és Erdély választott fejedelmét (princeps) „ducale offiáum"-mal, a dux tisztséggel szükséges felruházni, mert ez a tisztség alkalmas az ország ügyeinek intézésére, a háború és békeidők követelményeinek eleget tesz, a konföderációhoz a „ducalis titulus" alkalmazkodik^subsequatur. (Ez jár hozzá? A konföderációhoz - dux, a regnumhoz - тех, princeps?). Ez a gondolat tükröződik vissza Rákóczi esküszövegének címzésében (Formula juramenti pro serenissimo domini confoederatorum hungarorum duce 62 ), Sennyey István kancellár esküszövegében, ahol egyebek mellett hűséget fogadott a „konföderáció dux-ának" (confoederationis duci fidelitas), esküjével ígérte, hogy a „dux Őfensége végRÁDAY iratok I. 347. - nunc quoque non totum regnum, sed partes regni sint confoederatae ac alias quoque natura primo principis titulum per Sacri Romani Imperii principatum formaverit, nec non dum Sua Serenitas in Transylvaniae principem electus est, per liberum regnum evocatus, potiori dignitate functus videatur ac ducale officinum tantum modo ad consumationem causae regni, seu pacis, aut sive belli temporaneum conseatur, visum est, ut confoederationis ducalis titulus subsequatur,..." Ua. 349. 64
