Honvédő Város. Salgótarján, 2004. szeptember 23. (Discussiones Neogradienses 8. - konferencia kötet. Salgótarján, 2005)
Előadások - Szijj Jolán: Salgótarján, 1919
HONVÉDŐ VÁROS ELŐADÁSOK hat Önnel, amíg nem hajtja végre a fegyverszünet feltételeit.") - meg kellett értenie Kun Bélának, hogy hiába van az igazság Magyarország oldalán, hiszen teljesítette az antant követeléseit, a „Négyek" elhatározott szándéka a románok támogatása. Ebben a helyzetben szánta el magát arra a kétségbeesett lépésre a Kormányzótanács, hogy a Magyarországnak ítélt területeket fegyveresen szerzi vissza, így elfogadta a Hadseregparancsnokság hadműveleti terveit a tiszai átkeléshez. A július 19-ről 20-ra virradó éjjel megindított támadás során a III. hadtest csapatai Tokajnál, az I. hadtest egységei Szolnoknál és Szentes - Csongrád között átkeltek a Tiszán és visszaszorították a román csapatokat. (A Vörös Hadsereg utolsó sikeres csatájában Szolnok visszafoglalásában ismét együtt harcolt a 80. dandár és az 5. munkásezred) A további sikeres előnyomulást megállította a román hadsereg nagy erőket felvonultató ellentámadása, amely a főerőkkel a szárnyaktól és a tartalékoktól elvágott I. hadtest ellen irányult Karcag térségében. A visszavonulásra kényszerült csapatokon kívül július 26-án a Hadseregparancsnokság azok számára is visszavonulást rendelt el, amely alakulatok még a siker reményében vehették volna fel a harcot az ellenséges erőkkel. A vezérkar „feladta a játszmát", amihez a kétséget kizáró áruláson kívül a hadműveleti tervek hibái, a csapatok ellátatlansága, az ebből adódó esetenkénti fegyelmezetlenségek is hozzájárultak. (A tiszai hadműveletek alatt - július utolsó napjaiban a csehszlovák hadsereg megszállta a július 1-én létesített felvidéki semleges zónát.) így a júliusi hadműveletek során elszenvedett vereség az ország katonai megszállásához vezetett. Szétesett az a hadsereg, amely a végveszélybe került haza oltalmára, megvédésére jött létre és végül is a politika áldozata lett. A szomorú vég azonban nem homályosíthatja el azok emlékezetét, akik a haza megmentéséért, megvédéséért fegyvert fogtak, életüket áldozták - és akiket akkor úgy hívtak: vöröskatonák. „Diplomácia" S következett 1919 augusztusa, amely különös - és fájdalmas - hónapja a magyar történelemnek. Lezárása egy nagy kísérletnek, amely az önálló, független Magyarország szociális megújulását - is - tűzte céljául, és kezdete annak a korszaknak, amelynek első hónapjai alatt a brutális terror légköre ülte meg az országot. (A terror méreteire néhány adat: mintegy 5 ezer embert öltek meg, több, mint 70 ezret zártak börtönbe, internáló táborokba, és 100 ezerre tehető azoknak a száma, akiket emigrációba kényszerítettek. Összehasonlításul a „hírhedettnek" hirdetett kommunista terror méreteire: dr. Váry Albert koronaügyész-helyettes 1922-ben „hivatalos jelentések és bírói ítéletek alapján" öszszegyűjtötte a „vörös uralom" áldozatainak adatait és könyvben kiadta. Ez szerint 590 egyént gyilkoltak meg a négy és fél hónap alatt.) A hatalomra lépők idegen bakancsok nyomában, megszálló katonaság árnyékában lépdeltek. Elveszett mindaz, amiért a megelőző hónapokban ezrek és ezrek ontották vérüket, amikor az ország határain védték a haza függetlenségét. (Sajnos, a korszak iratanyagának hiányossága miatt a katonai veszteségekről csak részadatok vannak, pedig nem lenne érdektelen egy teljes összeállítás.) 38
