Honvédő Város. Salgótarján, 2004. szeptember 23. (Discussiones Neogradienses 8. - konferencia kötet. Salgótarján, 2005)

Előadások - Szvircsek Ferenc: Salgótarján a 19–20. század fordulóján

HONVÉDŐ VÁROS ELŐADÁSOK gi válság előtti szintet. Különösen jelentőssé vált a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság megerősödése. A nógrádi bányák az 1900-as években tartani tudták az évi 10 millió mázsás termelési szintet. A nagymérvű erősödés pozitívan hatott a bányacentrum fejlődésére és így Salgótarján, az ország legnagyobb bányaüzemének központjává vált. Itt helyezkedett el ennek a hatalmas mamutvállalatnak a termelését irányító műszakigazdasági központja a bányakastéllyal, s körülötte tisztviselő és munkásházakkal, bányakaszinóval. Azonban az egész vállalat pénzügyi irányítása Budapestről történt. A barnaszén lassan kifogyott a falu határában, ám az első világháború előtt még két bánya nyitására kerülhetett sor a község területén - somlyói Teréz-tárók és a gyurtyánosi lejtősaknák - annak ellenére, hogy a bányászat súlypontja már távolabbra tevődött át. A szénbányászat átalakította a táj külső képét, kolónia telepek, üzemi épületek és rakodók épültek, keskenynyomtávú bányavasutak szelték át a kopár domboldalakat. A község fejlődésében, különösen a városias jellegének erősítésében a szénbánya vállalatnál nagyobb szerepet játszott a Salgótarjáni Vasfinomító Társulat és jogutódja. A gazdasági válság időszakát nehezen vészelte át a fiatal gyár, azonban a Rimamurányvölgyi Vasmű Egyesülettel történt 1881-es fúziója után gyorsabb fejlődésnek indult. A létrejött Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. az ország egyik legnagyobb vállalata lett. Új vezetőségében a gömöri vasgyárosok ekkor már nem kaptak vezető szerepet. A részvénytársaság vezér- és műszaki igazgatósága központjául Salgótarjánt jelölték ki, és innen irányították a gömöri, borsodi üzemeket is. Ennek megfelelően építették ki gyarmattelepüket, munkás- és tisztviselőházakkal, szociális és kulturális célokat szolgáló létesítményekkel. A gyár fő profilját a meleghengermű gyártmányai jelentették. 1889-től már Salgótarjáni Acélgyár néven szerepelt a rimai birodalom kebelében. A századforduló után a mezőgazdasági eszközök és a drótgyártás vált az üzem fő profiljává. 1907-ben önálló vasöntöde létesült a gyáron belül. Az első világháború előtt újabb modernizálást hajtottak végre, a gyár átépítése 1913-ban fejeződött be. A gyár szénszükségletét saját, salgói bányájából biztosította. 1914-ben mintegy 2100 munkással közel 600 000 mázsa árút termeltek. Az iparosodás másik jelentős időszaka az 1890-es évekre esett Salgótarjánban, amikor a két alapvető iparág mellett kibontakozott a gépgyártás és az üvegipar. Az újabb ipartelepítés annak volt köszönhető, hogy kialakult az a technikai bázis, munkakultúra és közlekedési központ a 19. század végére, mely vonzotta az új iparágak képviselőit. Ennek során 1894-ben kereskedők és zálogház tulajdonosok alapították meg a megye egyetlen gépgyárát. 1898-ban a Hirsch és Frank Szerszámgépgyár és Vasöntöde tulajdonába ment át és a Hirsch és Frank Budapest-Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntöde Rt. nevét vette fel. A századforduló után, 1909-től a vasalkatrészek és csavarok mellett áttértek a vaskályhák gyártására is. Az üvegipar Nógrád megyében régi, a 17. század elejéig nyúló hagyományokkal rendelkezett. 1892-ben alapította az Egyesült Magyarhoni Üveggyár Rt. A salgótarjáni üveggyárát, Lukács Béla Huta néven zöld palacküvegek gyártására 1893-ban nyitották meg. A salgótarjáni palackgyár a századfordulón nemcsak a megye, hanem az ország egyik legjobban felszerelt és gépesített üveggyára volt. 1904-ben Salgótarjáni Palackgyár Rt. nevén alakult újjá, majd részvényeit 1909-ben a cseh, aussigi Műhlig Union Glashütten AG. vásárolta fel, és irányította termelését. Az országban elsőként, 1913-ban itt állították üzembe a hatkarú Owens-rendszerű palackfúvó automata gépet. 10