A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)

Fábry Anna: Mikszáth nőalakjai

vészete egyik legfontosabb jellemzőjének, vagyis a távolságtartást, ez pedig többé-kevésbé ellentmond a kicsiny látószög teóriájának. Mikszáth nem a világot, hanem az embert látja kisebbnek (mert esendőbbnek), mint a régi és új romantikusok. Fokról fokra finomította ifjúkorának nyílt moralizáló hajlamait, s íróként is elfogadta a szentencia tanítását: „ítéletet mondani könnyű, gondolkozni nehéz." így vagy úgy, de legtöbb érett írása e nehezebb út választásáról tanúskodik. Miközben pedig többnyire humorral takargatta írói énjében (is) a megsebzett idealistát, s az élet legfőbb ajándékaként mutatta meg az érzékiséget (a maga legtágabb értelmében), minduntalan szóhoz juttatott egy érzést, amelynek kinyilvánításával nagy elődei műveiben csak elvétve találkozhatunk, egy érzést, amely majd - ha nem tévedek - Kosztolányi műveiben teljesedik ki: a részvétet. Mikszáth részvéte még nem minden emberé - általában csak a gyermekeket, a fiatal és ártatlan nőket, s olykor az erkölcsi eszményeikben megsebzetteket illeti meg. (Néha, nagy ritkán pedig a bűnösöket is, mint - az ezért is annyira tökéletesen oroszos hangú - A mi örökös barátunk című novellában). Az elemzőnek oly érzékeny Schöpflin nem részvétről, hanem gyöngédségről beszél: „Milyen gyöngéd a nők iránt! Kevés nőalakja van, voltaképpen csak kettő: a fölpezsdülő vérű szűzleány és a kikapós szabadszájú asszony. Az előbbit nagyon szereti. Micsoda élvezettel tudja leírni a szűzies szemérmetességét, amely tulajdonképpen az öntudatlan érzékiség takarója. A Szent Péter esernyőjében egy jelenet, amikor a fiatal leány levetkőzik a sötétben és kikergeti a macskát, mert szégyelli magát előtte - feledhetetlen bájjal van teli." Bár Schöpflin mindössze két mikszáthi nőtípusról tud, de az ő egyszerű tipológiáját követve is legalább egyet megemlíthetünk még: az öregasszonyt. Kétségtelen azonban, hogy a fiatal lányok a legemlékezetesebbek, közülük kerül ki az író csaknem valamennyi történetének főszereplője, fontos nőalakja: Apolka, Veronika, Ilus-Iluci-Ilonka, Piroska, Tóth Mari, Rozáli - de e sorba állítható még a szép Inokay baronesz, vagy Az eladó birtok Borcsányi Erzsébetje, sőt a bájos bakfisból hercegi metresszé „fejlődő" Sipsirica is. Ez utóbbit leszámítva meglehetősen homogén csoportról: férfiak fennhatósága alatt élő fiatal lányokról van szó, sőt, Tóth Marit és Inokay Mariskát kivéve, valamennyien anyátlan árvák. Amilyen ritka (s akkor is közhelyes) az anya-fiú kapcsolat megjelenítése Mikszáth műveiben, oly gyakorik és történet meghatározóak az apák (vagy az apaszerepben elhelyezkedő férfiak) és lányaik kapcsolatai. E lányok külsőleg is nagyon hasonlítanak egymásra: többnyire szőkék, s mindig magasak, nyúlánkak, szép tartásúak és mozgásúak (szarvasra, hosszú szárú virágokra emlékeztetik az elbeszélőt), s mi tagadás - ahogy a kritikusok is szóvá tették -, kissé eredetietlenek. Meglehet azonban, hogy kevéssé egyénített alakjuk éppen a szüzesség burok voltát hangsúlyozza. Sorsukról általában férfiak döntenek - s noha e döntéseket legtöbbször a szeretet diktálja, a rendelkezés joga és kötelezettsége erőteljesen áthatja őket. Nemcsak 70