A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)
Imre László: „A szerző akarata ellenére” (A fekete város és a magyar századforduló)
hiteltelen volt, utolsó regényében viszont Mikszáth már „nem hajlandó ilyen merész és célzatos történelmi átfestésre, hanem olyan félelmetes tárgyilagossággal ábrázolja a múltat, aminő csak a legjobbaknak jut osztályrészül." Magának az írónak a regénybeli megfogalmazása egyértelmű: „A magyar nemesség nem volt exkluzív intézmény. Nem isten csodája, hogy még áll hazánk, mint a poéta énekli, hanem ennek az intézménynek egyszerű következménye. Jól kigondolták azt az ősapák, isten nyugosztalja őket a haló porukban. Ahol egy kis erő mutatkozott, akár értelmi, akár vagyoni erő, azt mindjárt fölszippantotta a nemesség. Akinek sok esze volt, vagy sok pénze, azt bevették az alkotmány sáncai közé, kívül csak az erőtlenség maradt." Nemcsak arról van azonban szó, hogy Mikszáthnak a történelmi vezető rétegre vonatkozó elmarasztaló ítélete megváltozik, hanem arról is, hogy olyan egyetemes értékek hordozójának láttatja a magyar nemességet (vagy általában a magyarságot), mely más osztályok (vagy a magyarországi nemzetiségek) számára is példaértékű. Bán Imre mutatott rá erre először: „Fabriciusban is azok a vonások a vonzóak, amelyek őt, a polgárt, szinte nemessé teszik: bátorsága, elvhűsége, gavallérossága, gazdag érzelmi élete, az anyagiak iránti közömbössége."^ Ezt a fordulatot szinte mindenki érzékelte a Mikszáth-kutatók közül, viszont egyedül Schöpflin Aladár tette szóvá a hangnem módosulását a groteszk révén, tehát az epikai összjelleg megváltozását: „Van benne groteszk vonás, amely enyhíti komorságát. Van benne komikum: a lőcseiek ebben a helyzetben nevetséges figurák: fogalmuk sincs róla, hogy hallatlan gazságot csinálnak, hősöknek érzik magukat, akiknek városuk érdeke, vagyis a hazafias cél mindenek fölött való. (A hazafias cél ebben az esetben: egy-két hold borsóföld.) Van benne tragikai csíra: mind a két fél megátalkodott, makacs, a haragot hidegen tartó; ebből a dologból nagy baj lesz. A jelenet igazán mikszáthi: Mikszáth fantáziájának egész természetrajza benne van. A groteszk és komikai vonásoknak tragikaiakkal való keverése, bizonyos külső vonásokkal realisztikus színbe öltöztetett fantasztikummal - ez Mikszáth humoros ábrázolásának alapja.' Schöpflin tehát nem a nemesség értéknövekedésének, hanem a polgárság értékcsökkenésének művészi következményeiben lát érdekességet. És Mikszáth társadalmi-politikai pozíciójának módosulása csakugyan összefügghet a lőcsei polgárok ábrázolásában megnövekedő groteszk elemmel (nyilvánvaló, hogy erőteljesebb itt az ellenkezés, mint például a Beszterce ostromá-ban a Trnowsky fivérek torzsalkodásának rajzában), a kor által sugalmazott determináltság (a nemesség, tágabban a magyarság pusztulásának élménye) azonban elsősorban a nemzetféltés szorongásában érhető tetten. Aligha véletlen, hogy még a változatlanul legendás színben feltüntetett függetlenségi harcokról is igen fájdalmas bölcsességgel mond ítéletet Görgey Pál a Thökölyfelkelés leverése után: „Megint az a bizonyos szalmaláng volt. A szabadság oltárán gyűl ki, de mint a lidércfény, csak a temetőkhöz visz." (E tézis lehetne akár a Kemény Zsigmondé is.) A sok előjel szerint egy hatalmas háborút immár 59
