A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)

Imre László: „A szerző akarata ellenére” (A fekete város és a magyar századforduló)

elkerülni nem tudó, katasztrófába sodródó ország atmoszférájában nem egy szerepét eljátszott és egy új, különb világot ígérő osztály konfliktusáról (mint a Noszty-ban), hanem két erős ellenfél (a magyar nemesség és az idegen eredetű polgárság) szembenállásáról van immár szó, mely esetben az utóbbi a kíméletlenebb érdekeinek érvényesítésében. 3. Kemény és Arany inspirációja A fekete város-ban Ez a korélmény (minden későbbi következetlenség ellenére is) kezdettől fogva meghatározza a regényt. Talán a címnek is van ilyen sugallata, arról már nem is beszélve, hogy a regény második mondata így hangzik: „Rossz, bizonytalan világ volt." Egyértelműen kitapintható Kemény Zsigmond tragikus nemzetféltésének csaknem szövegszerű jelenléte ugyancsak már az első lapon: „Tojások közt kellett táncolni, de a hibás lépésekre emberi fejek törtek össze." A közvetlen folytatás aztán olyan, ami már nem illene Kemény komor történelmi regényeibe: „Igaz azonban, hogy akkor az emberi fejek olcsóbbak voltak, mint a tojások." A tréfás közbeszúrások, persze, csak keveset enyhítenek a fenyegetettségérzeten, mely újra és újra felkomorlik. És semmit nem változtatnak a lezárás lehangoló voltán. Amint Csűrös Miklós igen találóan írja: „nem a Jó győz, hanem az elfogult önbíráskodás, amely aztán az ítélkezőt is tönkreteszi." Vak és kiszámíthatatlan végzet játszik a szereplőkkel, mint a Rajongók-Ъап vagy a Zord idő-ben. Keménynek A fekete város-га gyakorolt hatását egyébként többen is említik. Keményfy János például a lezárást emeli ki, melyben „Mikszáth képzelete Kemény tragikus világát súrolja: mikor a hóhér bárdja Görgey Pál fejét leüti, bírájának, Fabriciusnak a boldogságát is összezúzza, s a szép és jó Rozália atyjával együtt a maga nagy szerelmét is örökre eltemeti." Csűrös Miklós pedig határozottan Keményhez kapcsolja a mű tragikumát: „Görgey végzetes indulatossága, Fabriciusnak a maga és szerelme boldogságát eljátszó balfogása tragikus atmoszférára utal, akár a tragikum Kemény Zsigmond-i értelmében. A regény érinti a bűn és bűnhődés problematikáját... Fátum értelmezésében összekeverednek az antikvitás és a kereszténység nézetei, annyi azonban bizonyos, hogy a megváltás, a bűnbocsánat eszméjével összhangban elítéli a „szemet szemért, fogat fogért" kegyetlen jehovista morálját és a szászok pogány könyörtelenséget..." És persze itt nem külső hasonlóságról van szó csupán, vagy netán cselekménybeli egyezésekről, illetve a Zord idő befejezésében is hangsúlyos drasztikumról, hanem egy Keményre (s Mikszáthra eddig nem) jellemző, hogy úgy mondjuk, okadatoló módon tragikus nemzetfelfogásról is: „a mi magyar eleinknek olyan hatóságaik voltak (már akkor is), melyek mindent elszedtek céljaikra, amit eleink maguk el nem költöttek (innen származhat a mondás: „Csak az a mienk, amit megeszünk"), míg ellenben a szepességi szász városok hatóságai semmit sem szedtek el a polgároktól, sőt még nekik maguknak se enged60