A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)

Horváth István: Polgártípus, polgármentalitás Nógrádban a XIX. század végén

Hasonló hévvel küzdött a szegénység és az alkoholizmus ellen is. „Községünk nemcsak anyagilag valóban szegény s észben megfogyott, vézna és sajnálatra méltó, csupa tengődő és pálinka ivó családokkal van tele". A nehéz helyzetből a gyermekek sorsának javításával lehet kitörni. Kosztka meggyőződése volt, „a gyermek öltözethiányát", a „rossz levegőjű", a 10-20-an együtt lakásokat kell megszüntetni elsősorban. Az alkoholizmust - elég sajátosan - az egészségre ártalmas rossz szőlőből készült bor ellensúlyozására, a kulturált mértékű és fajtájú szeszkiméréssel akarta visszafordítani. Emiatt gróf Forgách Antalnéval került peres viszonyba, hiszen ez a tette már sértette a feudális regálé jogot. Az értelmiségi felelősség szólalt meg abból az írásból is, amely szerint. „Ha nem segítünk a népen, a mostoha viszonyok óriási pusztítást visznek benne véghez." (15) Az alkoholellenességben késői társa volt az orvos Herz Sándor /1875-1938/, aki a losonci ipari munkások között végzett lassú eredményeket hozó, egészségügyi felvilágosító munkát. Hosszú évekig vissza-visszatérő témája mind a lapokban, mind más művekben is a nőkérdéssel, a női egyenjogúság megoldásával kapcsolatos tennivalók számbavétele. Ez általános, magyar illetőleg világjelenségnek is számított. Nógrádban Kármán József Fanny hagyományainak megírása és megjelenése óta talán még nyomatékosabban élt a közvéleményben, a családjának kiszolgáltatott, szenvedő nő típusa. A XIX. század közepére a hagyományokra épülő nőideál és „nőfelfogás" alig változott. Madách Imre az 1864-ben az akadémián elmondott székfoglaló beszédében, arról értekezett, hogy „a nő korán fejlődik, de teljes férfiúi érettségre sohasem jut; könnyebben felfog és tanul, de teremtő géniusz híjával az emberiség irányadó szellemei közé nem emelkedik". Felfogása lényegében megegyezett Arany Jánosnak a nőírókról vallott felfogásával. Mindezek miatt nagy vitába keveredett Veres Pálné Beniczky Herminnel. ' A XIX. század végére az új társadalmi és kulturális feladatra készülő nemzedék képviselői már másként gondolkodnak a női nemről. Kosztka Tivadar a lányoktatás fejlesztése ürügyén megfogalmazta eszményképét: amely nem más, mint a művelt, tanult nő, akit „nem a szépség sem a pénz, mert az múló valami, hanem ész, a műveltség" emelt ki sanyarú helyzetéből. A minden téren egyenlőképpen fogadott nőeszményképe azonban nem terjedt rohamosan. A helyzet ellentmondásosságát jelezte Mikszáth Veres Pálnérói írt „nekrológja", aholis úgy fogalmazott az író, mintegy az általános közvéleményt követve, hogy Zrínyi Ilona azért került be a magyar történelem arcképcsarnokába „mert olyan volt, mint egy férfi". Bár Mikszáth határozottan állította, „hogy a magyar asszonyban is megvan a nemes érc, melyből a nagy társadalmak, nagy asszonyai vannak gyúrva". A magyar nőnevelés nagy úttörőjében „erős hatalmas" akaratát, a soha nem lankadó „csodálatra méltó szívósságát", a mindig munkálkodó, alkotó személyiséget tartotta örökre megőrzendőnek. 16