A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)
Horváth István: Polgártípus, polgármentalitás Nógrádban a XIX. század végén
A mentalitás századvégi jegyei között egyaránt találtunk ismert és új elemeket is. A tapasztalataink szerint az újdonságokat az egyre határozottabb hangot hallató polgárok fogalmazták meg. Noha még dívott Nógrádban is a mulatozás, a léha élet, a mellette élénkülő új magatartás példái sokak számára voltak vonzóak. A vármegye, mint egyetlen lehetőséget nyújtó intézmény egyre súlytalanabb vált, és tőle függetlenül olyan jelentős tennivalók nyertek teret, mint a szegénység és a tanulatlanság, a műveletlenség közötti összefüggés hangsúlyozása, és az ellenük munkálkodó progresszív magatartás. A szegények - a kolóniákba kényszerített ipari munkások iránti figyelem is megfogalmazódott - között terjedő alkoholizmus elleni küzdelem. A nagy, megoldásra váró társadalmi feladatok közül feltűnő módon a nők helyzetének megnyugtató rendezése kapott különleges nyilvánosságot az újságokban is. Mindezek mellett a Nógrádban évszázadok óta itt élő nemzetiségiek - elsősorban a szlovák ajkúak - mindennapjai, sorsuk és beilleszkedésük mikéntje jelentett az itt élő szellemi erő számára vizsgálandó feladatot. A felismert állapoton a változtatás igényét a vállalkozó polgár, a megyében élt művészek, a városi intézményekben tanító pedagógusok, a szegények sorsát jól ismerő orvosok, patikusok fogalmazták meg nyomatékosan, és képviselték a megoldást hangsúlyosan. A századforduló nógrádi sajtójának áttekintésekor megfogalmazhatók ezek a csomópontok. Feltűnő azonban, hogy a hangsúlyos feladatok a Losoncon és a környéken élő és dolgozó személyiségek Írásaiban tükröződött elsősorban. Úgy tűnik, hogy a fogékonyság az új feladatokra, a témával összefüggő, külföldi filozófiai tematikájú olvasmányok, pld. Spinoza, a Comte-i pozitivisták, Samuel Smiles, az ipari tevékenység korszerű szervezésével kapcsolatos gyakorlati ismeret, a szociális gondozás, felvilágosítás eszméjének adaptálása /Forel Ákos/ az új vállalkozói réteg szellemiségét korszerűsítette. A források tanúsága szerint a Bánffy, a Gyürky, a Ráday, a Csorna, a Vajda családok által, a század közepén létrehozott alapítványok, még a századfordulón is működtek, így is segítették a szegény diákok iskoláztatását. A Gácson patikuskodó Kosztka Tivadar /1853-1919/ publicisztikai írásaival, és gyakorlatilag is bekapcsolódott az 1880-as évektől tevékenykedő Felső-Nógrád Vármegyei Magyar Közművelődési Egyesület munkájába. Dolgozataiban a „szellem műveléséért" szállt síkra és Széchenyi nevét és eszméit lobogtatta. Az egyesület igazgatóválasztmányának tagjaként szorgalmazta 1885-ben a losonci iparos iskola megszervezését, mert véleménye szerint: „A jövő biztosítéka közgazdaságunk átalakításában rejlik." A feladat végrehajtását „A kulturális haladás" és „a legnagyobb haszon" összefüggésének felismerésében látta biztosíthatónak. Ugyanebben az évben az állami óvodarendszer megszervezésére és lányiskola működtetésére tett javaslatot. „Az óvóintézetek rendszere, a modern fogalmak szerint a legnagyobb civilizátor ezidő szerint." ( ' Küzdelmének eredménye, hogy 1886. május 30-án felavatták az újonnan megnyílt gácsi óvodát. (í3) 15
