A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)
Kerényi Ferenc: Mikszáth Kálmán – és korának színházi élete
zeti Színház 1881-ben felújított. Mikszáth habozása jól érzékelhető: az „erősen realisztikus" színművet nem morális, hanem dramaturgiai szempontból kurtítaná - ám hogy a probléma foglalkoztatta, bizonyítja, hogy a „bár nem aktuális, de egykor bizonyosan napirendre kerülő kérdés"-t aznap (!) máris továbbírta „Dandy" álnéven, Mi lesz a szegény leányból? címen, amely a finoman szólva - nemzetközi „chansonette"-té lett magyar lányok sorsáról szólt. (Mikszáth ekkor már megírta a leányát eladó bacsa, Olej Tamás történetét meg Réki Borcsa elzüllésének históriáját.) Hasonló hatást gyakorolt a már idősödő íróra Bolygó Kiss Erzsébet története, Bródy Sándor feldolgozásában. 1906-ban Mikszáth előszót írt egy Bródy-regény elé: „Merész ember, ki a színpadon is új anyagot próbált felhozni A dadá-val" Összegezve: Mikszáth látott írótársai számára lehetőséget a naturalizmus hatásában a magyar népélet ábrázolásának megújítása javára, ő maga azonban nem kívánta ezt az utat járni. Tévedés volna azonban Mikszáthot romantikus játékszíni álmodozónak vagy színházi konzervatívnak láttatnunk. Kora differenciálódó színházszervezetét, annak gondjait, illúzióvesztését nemcsak világosan látta, de pontosan le is írta színházi publicisztikájában. Az egyik ilyen, szintén romantikus gyökerű illúzió volt, hogy a főváros színészetének utánpótlását a vidéki vándortársulatok kimeríthetetlen tehetségforrása biztosíthatja. 1865, a Színi Tanoda megnyitása előtt más lehetőség valóban nem kínálkozott a pest-budai direktorok számára. Az is igaz, hogy az új színiiskola nem tudta egy-két végzett tanfolyammal azonnal módosítani a magyar színésztársadalom képzettségi szintjét. Az 1860-as években ugyanakkor a vándortársulatok művészeti színvonala annyira alászállott, hogy végül maga a színész-szakma kezdeményezte (önszerveződés útján) a vidék ellátásának megoldását. Ez lett az ún. színikerületi rendszer, amelynek kialakulása az 1870-es évekre esett. Mikszáth több ponton találkozott a kapitalista színházszervezet történetének e szükségszerű és megkerülhetetlen problémáival. A Budapesti Napilap 1877. november 14-i számában jelent meg a Coriolánok lepedőben c. írása, amely megtörtént esetet dolgozott fel: a Balassagyarmaton játszó, Balogh György vezette színtársulat 1877-ben hat vendégjátékra hívta meg az itteni nyári színkörbe Molnár Györgyöt, a Nemzeti Színház színész-rendezőjét. A Coriolanus с Shakespeare-dráma alkalmi jelmezeit a színész emlékiratai is megörökítették: „...bámulatos leleményességgel állították elő a római tunikákat és palástokat - fehér lepedőkből, a volszkusok jelmezeit pedig sörház- és kávéházbeli abroszokkal és tarka ágy terítőkkel." Mikszáth az esetből többféle példázatot is kibontott. Alapfokon városcsúfolót faragott belőle (később maga is felhasználta ); Molnár György megpróbáltatásaiból egy magyar művészsorsot bontott ki („Tagadhatatlanul a legjobb tragikai művészünk, és minden kétségen kívül megbecsülhetetlen művezető [rendező], s mégis lepedőben engedjük coriolánoskodni a vidéken..."), végül a történteket Tisza Kálmán politikai pályájára, pálfordulására alkalmazta, hogy 104
