Mikszáth és a századvég-századelő prózája. Balassagyarmat, 1987.október 1-3. (Discussiones Neogradienses 6. - konferencia kötet. Salgótarján, 1989)

Széles Klára: Mikszáth Kálmán és a múlt századi novellisztika

mese itt ,,ellen-mesé"-vé: a képzelet kielégítése helyett a felfokozott kielégítetlenség, hiábavaló várakozás hordozójává. Megtestesítője a halál parabola-béli egyéb változatainak: a letiltott életnek, a torz, csonka, megfosztottságként megélt lét-nek. V. Motívum-szövedék Távolról sem merítettem ki az egyetlen, /7a/a/-motívum változatait ebben a novellában. Inkább az derülhet ki: új és új belső kapcsolatok tárulnak fel, akár így, egyetlen motívum követése nyomán. A kiemelt összefüggések mögül számos egyéb kompozíciós megfelelések bukkannak elő. Példaként hivatkozhatom arra, hogy a novella elején felrepülő „legtarkább madarak", majd a nádasba vesző kiskutya halálakor felszálló „fekete madár" képét egy harmadik változat egészíti ki. Az egyik nádasbéli kiránduláskor a kertész kurjantására „száz és száz tarka madár repült az égnek, és egy fekete róka éppen mellettünk úszott el". Hosszan lehetne sorolni a valóság és képzelet között lebegő látványok jelentéssíkjainak összeszövődését, egyben elmélyülését. Az idézett változatban egymás mellé kerül a két kép, két szín, megismételve s egyben fel is fokozva a szimbolikus jelleget. Hasonlóképpen sugallatos hatást nyernek, többletjelentéssel telítődnek a különböző alkotó elemek a szövegszervezés, a szemantika változatos szintjein: szóhasználattól prózaritmusig. Hol párhuzamot, hol sorozatokat alkotva hordozzák a műegész szuggesztióját. Ezt tapasztalhatjuk akár a novella idő-meghatározásainál. A halál-X idéző, hangsúlyozottan hosszú ősz fontos szerepétől a mesebéli Markusz nagypéntek] kártyázásáig. A színeknek ugyancsak hasonló a szerepe. Leggyakoribb a i/ér-hez (s így a halál-hoz) asszociálódó vörös és árnyalatai: vörös Johanna, piros ruhás bakó, a vadszőlő piros zuhatagja, piros hajú vadorzó). Még közvetlenebb gyász- halá/szin a fekete. S nemcsak a fekete madár-ral, fekete róká-val találkozunk, hanem a „rekedten ketyegő" falióra is fekete. Ez utóbbi is jelezheti, hogy a színek sejttetései egymással és az elmúlásra emlékeztető időszak képeivel miként ölelkeznek (a vadszőlő piros zuhatagja a szomorú ősz elérkeztével, s a fekete falióra rekedt ketyegése). Ez utóbbi arra is felhívhatja a figyelmet, hogy a hangoknak hasonló szerep jut. Nemcsak a „rekedt" falióra-ketyegés, a „varrógép örökös berregése", s a hasonló monoton vígasztalansággal felsorolt halottak, hanem mindezzel szemben a nádas izgalmakat ígérő zizegése, loccsanása együtt adja vissza a hangzás szférájában is ezt a zárt világot, amelyben olyan nagy szerepű a kiskutya pusztulása után beköszöntő „rettenetes csönd". Mögöttük a tétlenségre kényszerített élet őrlő unalma, s az áhítottá váló betegség, halál áll. Ugyanezt mondhatjuk el — újabb, különböző szinteken — arról, hogy a kisfiú barátait kiemelten olyan tulajdonságok jellemzik, amelyek nem a rokonszenvnek, hanem az ellenszenvnek kedveznek. A vörös Johanna „egy csúf, szeplős leány", akinek furcsa, „vad képzelőtehetsége volt", mindig „borzalmas dolgokról beszélt"; a kiskutya „örökké sánta", első nap „megharapott, és gyűlölt, ahogy csak egy mindenkitől megrugdalt kuvasz tud", — és ahogy a novella végén őmaga is megharapja az őt gyógyító orvos kezét. S vonatkozik arra is, ahogy a „gyűlölet' jelenléte átszövi a novellát. (Gyűlöli a játékként kapott acélgyűrűket, az ánizsszagú nappalit, a zablevest, a tejeskását, a csukamájolajat, majd a második dajka lesz a végső oka annak, hogy „ma is még jobban tudok gyűlölni, mint mások szeretni" — bevallása szerint.) De vonatkozik ez a szövedékszerű összefüggésmód arra is, ahogy ennek a zárt világnak kevés, de átható illatai a vonzás és visszataszítás keverékét őrzik: „mohaszagú" filagória, „ánizsszagú" nappali, s főként a nádas „rothadt, nedves szag"-a, amely mintha az orrába, fejébe, lelkébe telepedett volna. A játék előforduló képzetei is ilyen, utalásokat (s köztük, általuk a meddő életet, halált) közvetítőek. A vágyott könyvek, mesék helyett kezébe adott, gyűlölt acélgyűrűkön I 63