Mikszáth és a századvég-századelő prózája. Balassagyarmat, 1987.október 1-3. (Discussiones Neogradienses 6. - konferencia kötet. Salgótarján, 1989)

Wéber Antal: Mikszáth maximái

Az újítás és modernség, a kontinuitás és a diszkontinuitás oly sokat vitatott kérdésében tömören, s alighanem cáfolhatatlanul vonja le a végkövetkeztetést. A Hadi készülődések című cikkében, mely a Nyugat indulása évében keletkezett, nagyapai derűvel mondja ki az új nemzedékek jogát arra, hogy régi tekintélyeket kétségbe vonjanak, s régi formákat leromboljanak. Nem árt az, hiszen — s most ne a gesztusra, hanem a gondolatra figyeljünk — maga az érték áll jót önmagáért. Vigyük tehát útravalóul magunkkal e szavakat: „Új talentumok kétségkívül legázolhatnak régi formákat, de új formák nem gázolhatnak le régi talentumokat. Új szuverének (soverain) a maguk képét verik rá a folyó pénzekre, de a régi szuverének aranyával szemben ezek is csak akkor érnek annyit, ha annyit nyomnak." 10