Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)

Kovács Sándor Iván: Rimay Velencében avagy egy rímtoposz diadalmenete – és bukása(?)

később: „Jer fel, idegen! Jere fel, én szívem, / Én neked megmondom, mi a szerelem ..." — ,,lo non voglio sapere" (Nem akarom tudni) — válaszolt a tántoríthatatlan vándor, pedig nagy kísértésnek volt kitéve, mert a velencei kurtizánok ,,Estve felé, egészen felfedezett = kitakart melylyel, két gyertya közé az ablakjokba helyeztetik magokat s az idegeneket, kik reájok függesztik szemeiket, nyájas szavakkal magokhoz édesgetik."

45 Ha a Vidócról vagy a Csáktornyáról érkezőket is úgy hívogathatták „Venus játékára", hogy „Veni forestière! Veni il mio cuore, / lo ti diro, che sia amore" —, verséből kitetszően (már ha életrajzi-élményi meghatározottsága hihető), Rimay János sem igen akarhatta megismerni a velencei kurtizánok szerelmét. A fajtalan Venust leíró „retorikai gyakorlat" mégis nagyon jellemző rájuk, mert az ekkori Lucietták és meztelen mellű gyertyás szirének sem csak a tövisből vagy csipkéből tekert gúzs, az elmékbe ragadt bojtorján elítélő metaforáival írhatók le — megvolt a ruházatuk is a csábításhoz, divatos velencei csipkét is hordaniok kellett. A kurvás Istvándi István félszázaddal későbbi esete némi fényt vet Lucietta budoárjára és ruhatárára is. Istvándi hitelben vagy netán feltámadt szerelemből szeretett, mert Luciettánál felgyűlt tartozását „nemhogy megfizette" volna, inkább házához menvén kardot vont, korsóit, üvegeit rontotta". A toalettszekrényke üvegcséit barbárul összerontó magyar úrfi ingyenszerelmét s dühét azonban nem respektálta a respublika. A törvény a kurtizánt védte: „el akarván már indulni Velencéből", a vérmes tékozló fiút csak akkor engedték gondolába szállni, amikor Bethlen a városszolga jelenlétében három arannyal („noha sokkal több volt a praetensiója") segített rendezni a szerelmi számlát. Amíg a festő ecsetjére méltó élénk jelenet lezajlott, „Lucietta távol, fátyolboríték alatt, egy ház szegletinek veté a hátát".

46 íme a csipke: fátyolboríték. A kurtizánok és csipkék pedig: Velence örök attritúbumai. Fenntartva a lehetőséget, hogy Rimay „csipkébü/ tekert gúzsa" a vers képrendszerének logikája szerint a 'tövis' jelentést akarta érvényre juttatni, emellett természetesen elképzelhető a kettős vagy a 'csipke'jelentésnek már korabeli érzékelése is. Az időközben elhalványult'tövis' jelentést ma már szinte senki sem hallja ki a versből. Velence valóságos díszletei között különösen nem. Hadd mondjam el, milyen felzaklató pillanatban merült fel bennem ez a verssor Velencében, és hogy a hatalmába kerítő mai élmény miként sokszorozta meg a csipkével összekapcsolható képzettársításokat. Amikor 1982 november elején Velencében bolyongva a kis terekre leszálló esti szürkületből hirtelen elém lobbant a Palazzo Contarini erkélyes tornyának felszökő fehércsipkés lépcsősora, Rimay versével értelmeztem a látványt: a Contarini-palota lépcsőtornya, a Scala del Bovolo mint „csipkéből tekert" csoda kanyargott felfelé... De fordítsuk egzaktabbra a szót. Pogány Frigyes Velence-könyvéből idézem ezt a leírást: „A Compó Manintól délre, annak közvetlen közelében a Palazzo Contarini del Bovolo kerti homlokzata meglepetést tartogat számunkra. A XV. század közepéről származó, majd 1500 körül részben átalakított palotához — az udvar felől — Giovanni Candi lépcsőtornyot épített. A korai reneszánsz formálású árkádos csigalépcsőhöz minden emeleten rendkívül könnyed hatású, hasonló típusú loggia csatlakozik. A lépcső elrendezése (...) Velencében mégis szokatlan, különösen ilyen magassággal kialakítva. Ennek ellenére a könnyed, levegős, árkádos architektúra s nem kevésbé a fehér márvány és vörös tégla élénk színkontrasztja helyivé, velenceivé avatja az alkotást."

47 A Rimay-vers hogyan is „szólhatna" a Scala del Bovolóról, de a költői sűrítés, a „csipkéből tekert" képzet legalább olyan pontosan fejezi ki a verssel átélt és értelmezett velencei építészeti hangulatot, mint az építészet egzakt esztétája. A „csipke", a „csipkéből tekert" a mai értelmezőnek — vagy mondjam csak azt, hogy nekem — a fehér csipkedíszes velencei palotákat is jelenti. 44