Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)
Kovács Sándor Iván: Rimay Velencében avagy egy rímtoposz diadalmenete – és bukása(?)
És most következzék ismét a velencés „fővers"; a kezdősor, a ,,Mert az te szerelmed engem úgy környülvett, mint pézsmát ó szelence" élményi faggatása. A szelence mint ékszerdoboz vagy mint szépítőszert tároló dobozka régóta jellegzetes, ma is kirakatokat roskadásig megtöltő és kelendő velencei dísztárgy; rendszerint nemesfémből készült, ékkőberakással díszített ötvösmunka, de ismeretes a színes mozaikdíszű üvegszelence is. Rimay versének velencei ó szelencébe, azaz régi, értékes szelencéje pézsmát „vett környül". Köztudomású, hogy a pézsma ,,kenőcsszerű, vörösesbarna színű, átható szagú anyag, amelyet az illatszeriparban használnak". 48 Ezt az erős, átható szagú illatszeralapanyagot az Ázsiában honos pézsmaállat (Moschus moschiferus L.) egyik mirigyéből nyerik, a görögök és rómaiak még nem használták, de a kínaiak igen, „Európában az arabok és Marco Polo révén ismerték meg" 49 —, tehát éppen a leghíresebb velencei utazó szállt ki hajójából a drága kenettel a San Marco előtt a Piazettára. A velencei dámák, cortigianák körében még nem ismert drága illatfűszerszámot a nagy velencei kalmár is jól „környülvéve", valami szelenceszerű zárt edénykében szállíthatta, mert illata másként tovatűnt volna. Kis ékszerszelencét magam is vásároltam már Velencében; hogyne hozhatott haza onnan egy muraközi vagy nógrádi Ilonának, Lídiának Rimay János, aki később is oly leleményes portai bevásárló volt. Konstantinápolyból hozott pl. ,,egy kerekded skatulácskát", „szaruszelencéket", ,,egy aranyas hímes skatulát", „másik ezüstös hóldos hímzett skatulát" és „fülbevaló függőcskéket" is, hogy legyen mit tartani a bizánci szelencékben, no meg egy „oculárt", 50 mert ekkorra már harminc év telt el a Vidócról Velencébe menetel óta... A szelence—kemence—Velence rímek Pézsmás illatszerek, szelencék, csipkék, kurtizánok, csipkedíszes paloták: ez Velence, a mindenkori Velence. Aki a város-csodának ezeket a jellemző jegyeit emeli ki, vagy ezekre képes irányítani értelmezésünket, az vagy járt a tenger királynő-városában, vagy íróasztalánál is zseniálisan rálelt a legfeltűnőbb attribútumokra. Ha netán mégis betegséggel büntette az Isten Rimay Jánost 1590. június 10 és 15-e között, s nem tudta véghezvinni „bemenő szándékát", akkor is többet, lényegesebbet látott meg Vidócról, Trencsénből vagy Kemencéről Velnce lényegéből, mint Bethlen Miklósig és a XVIII. századi Kiss Istvánig bárki más a magyar irodalmi régiségben. De még e remek tollú magyar Velence-leíróktól is elkülönözi a költői hozzátétel, a vizén lebegő városkirálynő rímekkel való felékszerezése: szelence—kemence—Velence! Ennek a hármas tiszta rímnek a költészete Velence mélyebb esztétikumát fejezi ki, éppoly maradéktalanul, mint látványát s hétköznapjait a vizsgált attribútumok. A második verssor rímszava akár a medence is lehetett volna (éppen az idézett portai vásárláslistában fordul elő többször, s 'széles'öblös nyitott edényt' jelent, amit mosdásra, mosogatásra használtak 51 ), mert ugyan mi lett volna könnyebb a virtuóz Rimaynak, mint beleapplikálni a vers vallomásába. Ő azonban nem „használta el" a kínálkozó medence-rímet, mert nagy pontosságra s változatos megoldásokra törekedve az expresszív környülvett, a hevült el és a merült be igékhez keresett hasonlatelem-főneveket. A szelencére tehát a kemence következik — ezúttal minden velencei aalúzió nélkül, de híva-sejtetve a harmadik tökéletes rímszót, a Velencé-X: „Az én szívem kivel szintén úgy hevült el, mint tűz miatt kemence". Erre valóban a legtisztább értelmi-logikai és művészi következmény a strófazárás: „Mert te szépségedbe szívem úgy merült be, mint tengerbe Velence." Ily módon épülnek a fém (a szelence), a tűz (kemence), a víz (Velence) ősi alapelemei köré Rimay velencei genezisű hasonlatai; tagadhatatlan, mennyire 45
