Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)

Kerényi Ferenc: Teleki László „Kegyenc”-e és színháztörténetének néhány tanulsága

Ivánfi rendezőpéldánya bárkit meggyőzhet arról, hogy a Teleki-szöveg szokásos színházi gondozása nem juttathatja érvényre a dráma értékeit - az ezután készült szövegváltozatok már átdolgozásnak tekinthetők. (A Kegyenc kritikusai közül Péterfy Jenő már 1880-ban, Lázár Béla 1893-ban sürgette a gyökeres átdolgozást) Hevesi Sándor a magyar nemzeti drámairodalom „szentháromságát" a Bánk bánban, a Kegyencben és Az ember tragédiájában látta. Csakhogy amíg az utóbbi sikert sikerre halmozott itthon és átlépte a nyelvi határokat is, az előző kettő a hazai színpadokon is gyakorlatilag holt klasszikus maradt. A Nemzeti Színház igazgató-főrendezője ezért 1927 nyarán Bad Gasteinben átdolgozta a Kegyencet, saját datálása szerint augusztus 8-án fejezve be a kéziratot. Ennél hamarabb került a közönség elé Hevesi előszava, Teleki drámájának 1928. évi kiadásához.

34 A műről Hevesi ezeket írta: „...ez a legnagyobb, a legtipikusabb, a legsikerültebb magyar romantikus dráma, a szónak V. Hugo szerint való értelmében." Költőként Teleki — véli a rendező — gyengébb Hugónál, de jobbnak tartja őt „emberlátás, emberismeret és lélekismeret" terén; a politika dramatizálása, a tömegjelenetek alakítása ügyében egyébként is Shakespeare hatását látja erősebbnek Hugóénál. A színpadi sikertelenség okát Hevesi több okban jelölte meg. A terjengősségen még javíthattak húzásokkal, de a drámaszöveg egészéről kénytelen megállapítani, hogy az „túlhalmozott, romantikus próza, amely néha annyi felesleges drapériát ölt magára, hogy az szinte elrejti alatta hatalmas, drámai izmait." Az okok között Hevesi kimondottan színháziakat is említett. Szóvátette az elemzéseinkben többször előfordult, hivatkozott romantikus nagyjelenetet (Júlia átadása a császárnak) elhagyását, a főszereplő megválasztását pedig ekképp kárhoztatta, akár Kürtit sem véve ki a sorból: „... rendszerint pathetikus, rhetorikus, öblös színészek birkóztak vele, nem simanyelvű, simamodorú, kaméleonszerű egyéniségek, holott a szerep éppen a maga 'megszerkesztett és bonyolult mivoltában igen romantikus és paradox ábrázolót kíván s könnyen meglehet, hogy a modern színjátszás technikájával Telekinek ez a végtelenül merészen és érdekesen elgondolt és keresztülvitt alakja sokkal jobban fog érvényesülni a színpadon." Hevesi szövegváltozata nyomtatásban nem jelent meg, de az 1931. szeptember 18-i, Horváth Árpád rendezte nemzeti színházi bemutató rendezőpéldányában fennmaradt.

35 Alapszövegnek Teleki teljes textusát vette, ideértve a Sidonius-jeleneteket is. A pergőbbé tett cselekmény és a teljes szövegre kiterjedő stiláris átdolgozás együttesen eredményezik azt az olvasói benyomást, hogy a dráma „modernebb", zaklatottabb, szinte hisztérikusabb lett. Természetejsen elmaradtak a romantika színpadára korhoz kötötten utaló szerzői előírások, a nagyszámú „félre" és ,,magában", elhagyta továbbá a helyzetet elemző tanakodásokat és monológrészleteiket. Ezzel szemben megnövelte a rendezésre és ezen belül is a színészvezetésre vonatkozó utasítások számát. Munkamódszerét szemléltetendő, két szövegrészletet közlünk. Petronius Maximus keresi otthon feleségét: Telekinél Hevesinél „Nincs, nincs, hűlt helyei Csakugyan éjjel „Nincs! Nincs! Elment! Éjszaka — a házias ,ment el, az otthonos nő. Mi titok lappang nő. Megfoghatatlan rejtély!" ebben? Hol? Egybeilletem, mi kis gondolat maradt még fejemben, mint szétszaggatott oklevél darabjai, elszórva, hogy okoskodássá váljék." Másik szövegpéldánk az eddig végigkísért mintatextus: „Dicső játékot rendezek, mulatságul Rómának, s költségét azzal fizetem, a mi enmagamból még megmaradt. Zajos lesz a játék, a milyet még nem látott Róma, hogy a nézők belei kimordulnak helyükből. Szökdelni és keringni fog egy fejedelem egész kora, hatalma, dicsősége, — a míg 88