Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)
Fried István: Élet és irodalom a „Fanni hagyományai”-ban
Fried István ÉLET ÉS IRODALOM A „FANNI HAGYOMÁNYAI"-B AN „Esküszöm, nem ismerek nagyobb gyönyörűséget, mintha csendesen rólad gondolkozom. Melegen omlanak ilyenkor könnyeim, hevesen dobog szívem, és leírhatatlan édes érzés, bánatos öröm ömlik el egész valómon. Egy papírdarabra teszem aztán le minden érzéseimet, és oly mennyeileg érzerp magamat ebben az állapotban ..." к Nem Goethe Wertherjéből, nem a Bácsmegyey-ből, még csak nem is a Fanni hagyományaiból idéztünk sokatmondó részletet. Olyant, amely szókincsében, fordulataiban, magatartást és lélekállapotot kifejező, a csináltsággal és affektáltsággal aligha pontosan jellemezhető i modort és kordivatot (és nem is elsősorban irodalmi divatot!) érzékeltet: a gesztus egészen nyilvánvalóan irodalmias; ami azonban mögötte húzódik: átélt érzés. Egy más irányban kitörni nem tudó, tettvágyó fiatal inkább tervekben gazdag életéről és megbékylózottságáról tanúskodó gondolata: ellentétes érzelemhullámok vetik ide-oda, ám megnyugvást talál a közlésben. Alig képes parancsolni fel-feltörő indulatainak, ám képes megfigyelni azokat, és leírva értelmezni. A lehetetlen papírra rögzítve testet ölthet, a magánosság napló- vagy levélformában oldódhat föl, írásos alakban fékeződik meg az elragadtatás és a képzelődés, a parttalanul áradó érzelem és a keserves tapasztalatok okozta kiábrándulás. Nem irodalmi művet olvastunk, jóllehet idézetünk esztendejében irodalmi művé válhat a levél vagy a napló, akár az úti beszámoló és az iskolai gyakorlat. Kármán József írta ezeket a sorokat kora ifjúkora gyötrelmekkel és regényességgel gazdag szerelmi élete kifejezéséül az érett szépasszonynak, Markovicsnénak 1789-ben. De írta a következő sorokat is: „minden csepp örömért mi súlyosan kell lakolnom ..." „az ég (...) nem engedte meg ez örömet a keserűség hozzávegyítése nélkül élveznem ..." „Hogy mindig oly balvégzetű eseteknek kell közbe jönniök, ha egy boldog óra vár reám ..." „Ebben a fatális világban, amelyben élünk, a túlságos érzelmesség mindig inkább szerencsétlenség mint nem ..." „A szív nem csaló de a képzelődés az ..." Egy érzelem, egy fellángolástól a kijózanodásig tartó szerelem története, ha úgy tetszik, regénye ez, amely egy, ki tudja, mennyire stilizált helyzetre, mennyire ábrándokból szőtt viszonyra, a valóság szirtjébe ütköző ideálalkotásra vonatkozik. Egy életdarab nyers rögzítése és egy olvasmányokból táplálkozó lelkesedés találkozása: mely lehetne akár Clarissának, akár' Werthernek, akár Bácsmegyeynek levele is. Élet és irodalom ütközik össze, irodalommá emelt Élet, és élettől áthatott irodalom. A viszony, amely a türelmi rendelet hatásától és a jozefinista lehetőségektől lendületet kapó protestáns ifjú és a nagyvilági dáma között szövődött, prózai és valódi, ám egyfelől a pietista irodalom hagyományait őrző (s ezért a rajongástól sem mentes) Kármán idealizáló szándéka, másfelől a heves vágyat a kordivat hatására valódi és képzelt akadályok állításával mérséklő reflexív magatartás ennek a prózai és valódi viszonynak irodalmi távla> tot kölcsönöz. Hiszen kinek ne jutna eszébe Kazinczy Ferenc „széplelkei"-nek köre, amelyben az érzelmes találkozások, a titokzatosság leplébe bújtatott, ám a nyilvánosság előtt zajló levélváltások szinte „veszedelmes viszonyokéként teszik izgalmassá a kassai érzelmek iskoláját (hogy Szauder József szép szavával éljünk!). De menjünk messzebb: Goethe nemcsak képletesen hozott áldozatot, mikor világirodalommá stilizálta a nagyon is valós helyzetet: egy korával és 71
