Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)

Komlovszki Tibor: Rimay költészete és Ecsedi Báthory István

A „titkos bűn" egyesek szerint a királyhoz, Rudolfhoz való hűségét jelentette. Bocskaihoz csak 1605 júniusában, már nagybetegen csatlakozott és július 25-én meghalt. Ecsedi Báthory irodalmi munkásságában mintha két szerző nyilatkozna meg: a levelezésében megfigyelhető racionális elme, a Szentháromságról értekező józan érvelés szerzője, valamint irodalmi tevékenységének főművében, a meditációkban kitárulkozó önvallomások szenvedő alanya. A meditációk önkínzó hőse ugyanis mintha az európai manierista irodalom Klaniczay Tibor által jellemzett „hasadt lelkű" hőseinek volna közeli rokona.

6 Ecsedi Báthory önjellemzésáramából egy lelki komplexus rendkívül sokoldalú körülírása, önkifejezése tárul az olvasó elé. Néha feltűnnek ugyan a lehetséges lelki kibontakozás jelei is, de elvesznek az állandósult bűntudat áramában. Valamiféle lelkiismereti válság neurózissal párosulva vádolja, szidalmazza, gyötri önmagát mazochista elszánással és következetességgel. Mindez a református bűntudat és bűnbánat megszabta keretek között. Úgy is mondhatnánk, hogy a bűntudat és bűnbánat szerepében. A vanitatum vanitas-t mélységesen átélő,- önnön bűnösségét kíméletlen nyíltsággal felfedő Báthory meditációinak mottója lehetne az elmélkedések egyik mondata:,,Jaj mely hiábavalóság az ember ez világon, és ez világ minden ő díszességével egyetemben."

7 Ecsedi Báthorynak, az írónak jelentőségét, a meditációk írói teljesítményét, irodalmi rangját és szerepét csak most kezdjük pontosabban érzékelni, hogy szövegük nyomtatásban napvilágot láthatott. Legyen szabad mégis felidéznem egy régebbi, századvégi lelkes, de tárgyszerű méltatójának, Beöthy Zsoltnak ma is érvényes sorait. 1896-ban írta Ecsedi Báthory fohászkodásoknak, prózában írt zsoltároknak nevezett meditációiról: „A biblia hatalmas képei által izgatott képzelet nyilatkozik bennök, helyenkint valóban rendkívüli erejű nyelven, melybe sokszor a biblia-fordítások latinizmusai férkeznek; nyilatkozik azután e nemzedékek miszticizmusa, egy magába vonult lélek szenvedélyes isteni félelmével. Ez érzület jellemző az egész korra; de igazabb bensőségét, teljesebb mélységét, tisztább kifejezését sehol sem találjuk, mint e misztikus költőnknek terjengő, szakadozott, de rész szerint fenséges fohászkodásaiban. És nincs a XVI. századnak irodalmi terméke, melynek prózája költőibbnek tetszenék."

8 A meditációk hangvétele, tónusa a zsoltárok komorabb hangjához kapcsolódik és mint Nagy Barna ielezte, nem egyszer Jeremiás, Jób, Ezékiel könyveiből fordított részletek is helyet kaptak a szövegben.' Az említetteken kívül — véleményem szerint —, Ézsaiás könyve első részének kiemelkedő szerepe volt a meditációk szemléletének kialakulásában, különösen az 5—7. szakasznak. Károlyi Gáspár szövegét idézem: „5. Mi az oka, hogy mennél inkább ostorozlak, annál inkább nevelitek a bűnt? ímé minden fejet elfogott a betegség, és minden szívet az erőtlenség; 6. Talpátul fogva tetejéig nincsen e testben épség, hanem mindenestől seb, dagadás, eves kelevény, melyeket sem gyógyítottak, sem kötöztek, olajjal is nem lágyítottak. 7. A ti országtok pusztaságra jutott, várositok tűzzel megégettettek, a ti földeteket szemetek láttára idegenek emésztették meg, és úgy pusztították el, amint szoktak a messzünnen való idegenek pusztaságot tenni." Ézsaiás idézett helye nemcsak inspirálhatta Ecsedi Báthory bűntudatát, a meditációk képeinek sajátos képzetkörből merítő szféráját, de az adott történeti periódus viszontagságain, az idegenek pusztította kedves birtokain kesergő főúr panaszait is előlegezte. Tulajdonképpen a meditációk három legfontosabb, meghatározó sajátosságát. Ézsaiás szövegében szinte pontosan megfogalmazta a magyar manierizmus válságtudatának meghatározó alapélményét: a korábbi egység széttöredezésének tudatát, az épség darabokra hullásának, az egészséges állapot kórossá válásának érzetét. A széttöredezettség, az ép 28