Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)

Salamon István: Irodalmi ismeretközlés a Magyar Rádióban (1925–45)

Zeneművészeti Főiskolának a hatása is. Dohnányi volt akkor az egész zenei műsornak a vezetője. Akkor különben nagyon sok vidék nem volt egyáltalában elektrifiká/va, és ezért a 350, 400 ezer előfizető viszonylag elég magas szám volt." Cs. Szabó programjában az animálást nevezi meg a Magyar Rádió feladatának, ezt olyan eszközökkel kívánja elérni, amelyek a műveltségi tudatára kényes átlagközönség — főleg a középosztály — ízléséhez igazodnak. Ennek érdekében rádióelőadások megtartására olyan szakembereket kell megnyerni, akik maradéktalanul rádiószerűek tudnak lenni. ,,A mikorofon nem katedra, nem is brettli, hanem minden mástól különböző valami, egy otthonunkban beszélgető intim barát ..., egyoldalú eszmecsere a kölcsönösség látszatával." — írja. Majd így folytatja: „a rádió műsorgerince a magyar önismeret." Ezek az önismereti műsorok elsősorban a művelődéstörténeti hagyományokat tárják fel. Ennek az elgondolásnak megfelelően építi fel műsorait; a nomád kultúrától az akkori magyar problémákig (pl. néptáplálkozás, Budapest útrendezése, a népmese kérdése stb.) terjed a skála. A magyar önismeret fokmérőjét a nemzeti hagyományt és az anyanyelvet legegységesebben ötvöző versben látja. Az Ortutay Gyula által toborzott fiatal kutatók (Kosáry Domokos, Benda Kálmán, Dercsényi Dezső, Bálint Sándor, Vargyas Lajos, Tolnai Gábor) előadásait a Diákfélórában nemcsak diákok, hanem felnőttek is szívesen hallgatták. Irodalom- és kultúrtörténeti előadásokkal részt vett e műsorban Vas István és Radnóti Miklós is. Cs. Szabó az egyetemi tanároktól és tudósoktól rádiószerű, közérthető előadásokat kért — az ő szavaival élve: „beszélgessenek a hallgatókkal". 1936. január 1-től 1936. június 30-ig 820 felolvasás hangzott el. A számoknál többet mondanak azonban a nevek és tárgycsoportok. A magyar költészetet Babits Mihály, Bárd Miklós, Erdélyi József, Illyés Gyula, Nadányi Zoltán, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Radnóti Miklós, Sík Sándor művei fémjelzik. Elbeszélést olvasott fel Bibó Lajos, Földi Mihály, HaitsGéza, Illés Endre, Szép Ernő, Surányi Miklós. Irodalomesztétikával foglalkozott Kállay Miklós (modern katolikus költészet), Passuth László (vándorírók). A magyar irodalommal a következő előadások foglalkoztak: Clauser Mihály (a magyar kódexek), Tolnai Gábor (Eszterházi vigasságok). Szerb Antal (Berzsenyi estéje), Ravasz László (az erdélyi irodalom). A műsorban egyéb tárgykörök is helyet kaptak természetesen. Helyszíni közvetítéssel emlékeztek meg például Berzsenyi Dániel halálának, a Kisfaludy Társaság fennállásának 100. évfordulójáról. Műsorok foglalkoztak a magyarság földrajzi kereteivel, néprajzával, írók mutatták be a magyar vidéket, városokat és kultúrközpontokat. Darvas József például Orosházáról beszélt. Több előadás foglalkozott a nemzet, az ország történetével, illetve a hazai gazdaságtörténettel. A magyar műtörténeti, zenei előadások^ valamint a nyelvrokonaikról és a külföldi magyarságról szóló adások is említésre méltóak, csakúgy, mint a különféle (olasz, francia, osztrák, német, lengyel, horvát, délszláv, sőt skandináv) kultúrák témái. Közgazdasági, politikai, népegészségügyi, szociális, természettudományi, jogi, sporttal és gyermekgondozással foglalkozó előadások szerepelnek még ebben az állandó műsorpolitikai egyensúlyra törekvő szerkezetben. Az 1937-ben kiadott első féléves értékelés már 835 előadást és 138 diákfélórát említ változatlan műsorszerkesztői elképzeléssel, ,,... kihasználva minden rést a műsorban, minden félórát és tízpercet, hogy képezzen, üdítsen, szórakoztasson". Az előadások, felolvasások általában 10, 15, 30 percet vettek igénybe. „A rádió néhány év előtt rejtélyes játékszer volt ... A serdülés elmúlt, a kalandos kedvű rádiózok játékszere ma a nemzet fegyvere, nemzeti intézmény" - summázta Cs. Szabó 1937-es, 107