Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Wellmann Imre: Gazdasági élet Magyarországon a töröktől megszabadító háború idején

feg helyesbítendő 8 000 porta között, s s beszedését a vármegyék fogják végezni királyi biztos jelenlétében, kimutatást terjesztve föl az egyéni kirovásról. El kell ismerni, nagy a teher, mely a népre jut, de még nagyobb a szükség, s ez nem enged csökkenteni rajta. És amikor a helyes fölosztás gátat vet a katonaság kihágásainak, egyszersmind kenyér adásán kívül megszűnik a hadinépnek a házaknál adott élelmezése, tehát az adón és ingyen kenyér juttatásán kívül más a lakosságot nem terheli. Ekkora összeg kivetését egyébként is egyszeri nehéz szükség kívánta meg, nem kell azt évről évre fizetni, az csupán 1698/99. 12 hónapjára szól. Az uralkodó arra fog törekedni, hogy Magyarországnak végre nyugalmat szerezzen.

67 A bécsi udvar, miután úgy látta: teljesen megszabadult a török fenyegetéstől —jó egy hónappal a fenti rendelet kibocsátása után már alá is írták a karlócai békét, melyet törvény ellenére a magyarok bevonása nélkül hoztak tető alá —, Thökölyvel sem kell számolnia többé, benn az országban pedig az ott állomásozó német hadak korlátlan uralmat biztosítanak számára, lényegében visszatért az önkényuralomra Magyarországon, s ehhez megkísérelt még erkölcsi alapot is konstruálni a birtokos nemesség s rajta keresztül az egész magyarság rovására. A felhánytorgatott vádak közül abban még volt valami igazság, hogy amint említettük, a magyar nagyuraknál nem hiányzott a torzsalkodás, a mások rovására való terjeszkedés, az önző haszonlesés — ugyanakkor azonban nem kevés földesúr belátta, hogy nem követelhet annyit, mint korábban, idegen katonai elnyomás alatt sínylődő jobbágyaitól. S amit külön ki kell emelni, az értekezleten fölvetődött az úrbéres terhek általános csökkentésének gondolata; ilyen törekvéssel viszont, mint jelentéktelennel s amely csak arra céloz, hogy a parasztokat megnyerje a földesurak számára, a bécsi udvar nem tartotta érdemesnek foglalkozni, holott ezzel maga minősítette a katonai terhet szinte egyedül súlyosnak. Nem volt megokolatlan továbbá, hogy a kormány a nemesi fölkeléssel szemben a zsoldos sereget részesítette előnyben, ám nem ennek nagyobb katonai értéke miatt foglalt így állást, hanem hogy a nemesség megadóztatását megokolja, s főképp mert még a magyaroknak a felszabadító háborúban tanúsított vitéz részvétele után sem mert a magyar haderőre hagyatkozni, amint ez kiderült abból a kijelentésből, hogy veszedelmes lenne a fölkeléshez Visszatérni (ezért nem érhetett célt Esterházynak külön magyar ezredek fölállítását illető javasilata). De túl azon, hogy Bécsben nem bíztak a magyarokban, velük szemben valósággal ellenséges indulatról tanúskodott nem egy eléggé el nem ítélhető állítása a leiratnak. így nem átallotta a magyaroknak a törököt évszázadnál tovább önmaga feláldozásával feltartóztató küzdelméhez a csúfság szót hozzáfűzni azért, hogy az oszmán hadak időlegesen Ausztria szélébe is belekaptak. Teljesen igaztalan, a felelősség áthárítását célző vádaskodás volt az arra való utalás is, hogy nem lehet a nemzetet megmenteni, ha kivész belőle az ehhez való akarat, sőt hogy a hatalmasok inkább azt akarták, hogy az ország bajai még növekedjenek. Azok az urak, kik kitartottak a király hűségén, ugyancsak joggal háborodhattak fel, amikor ő azzal vádolta őket, hogy a terhek másokra zúdítására irányuló szándékukat hízelgéssel, törvényeken lovagoló álnok szőrszálhasogatással, időt fecsérlő szemfényvesztő szószaporítással próbálták leplezni. A Bécsbe hívottaknak nem is volt módjuk megcáfolni az alaptalan befeketítést, mert a bécsi udvar láthatóiaga következőképp rendezte a dolgot, hogy az óriási adóösszeg kivetését, még hozzá az uralkodó atyai gondoskodásának látszatát keltve, elérje. Az előterjesztés szövegéből arra kellett következtetni, hogy a városokra eső teher után fennmaradó rész teljes egyharmadát: 1 250 000 forintot, eszerint teljes 31,25 %-ot a nemesség viseljen; ezzel sikerült elérni, hogy a megjelent birtokos urak felzúduljanak, és erre hivatkozva, hogy ti. nem lehet szót érteni azokkal, kiknek merő önzésükben csak a terhek másokra gördítésére van gondjuk, az értekezletet feloszlatni, s ezzel az ügyet rendeleti útra terelni. Csak amikor a rendelet leérkezett az egyes törvényhatóságokhoz, ébredtek rá egyenként az érdekeltek, hogy a nemességet az eredetileg föltüntetett összegnek csupán ötödrészével akarják megterhelni, viszont, amire már nem tudnak együttesen felelni, a döntést 70