Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Wellmann Imre: Gazdasági élet Magyarországon a töröktől megszabadító háború idején

példátlanul rágalmazó kioktatás kíséri. A leirat úgy állította be a dolgot, hogy a Bécsbe hívottak nagy méltatlanságot követtek el az uralkodó ellen, amikor a köznépen segíteni kívánó tiszta szándékát nem támogatták, s csak kibúvót kerestek a terhek alól, midőn országgyűlés tartását sürgették. Valójában nem volt egyéb altatásnál az uralkodónak az az állítása, hogy az értekezlet eredetileg országggyűlés előkészítésére szolgált, s összehívására azért került sor, mert ő nem merte a következő országgyűlésig halasztani a szegények, elnyomottak megsegítését, félve Isten haragjától; szándékát meghiúsította ugyan az értekezlet tagjai által benyújtott emlékirat állásfoglalása, de ő mégsem idegenkedik országgyűlés tartásától, mihelyt azt a józan ész tanácsolja és a hadviselés nem akadályozza, noha nem kíván országgyűlési tárgyalást, ami a törvényeken sarkall. Nos, a béke máris a legjobb úton volt a teljes megvalósulás felé, ám Lipót nem tartott országgyűlést többé. Arra viszont kitért a leirat, hogy ő azon lesz, hogy kedves örökös Magyarországát a hullámok között fegyver (!) és törvény, mintegy vashorgonyok által megszilárdítsa — valójában a horgonyok, jobbanmondva vaskapcsok, inkább az országnak Ausztria szekeréhez láncolását szolgálták. Általában véve nem felelt meg a valóságnak az sem, hogy a hatalmasok saját mentesítésük s a terheknek a szegényebbekre hárítása végett bitorolták az adó kivetésének, felosztásának és beszedésének jogát, ezt ugyanis a hadbiztosok és a Kamara igazgatása alá vetett területen annak tisztviselői gyakorolták, nem térve ki a sűrű katonai végrehajtásokra; egyébként a leirat szövege önmagának mondott ellen, amikor azt is ostorozta, hogy az értekezlet az adószedők éltávolítását követelte. A felosztás kérdésének előtérbe állítása arra volt jó, hogy a Bécsbe hívottak tiltakozásának kiváltásán kívül elterelje a tárgyalás menetét a teher egészének szörnyű súlyáról. 1690-ben Esterházy a 2 milliót sokallotta; most, újabb pusztulások után, mikor a háború gyakorlatilag már véget ért, megszűntetve a hadműveletekkel járó külön anyagi igényt, a bécsi kormány nem riadt vissza attól, hogy a kétszeresét vesse ki. Igaz, az „Einrichtungswerk" szerint 1685-ben 4 798 662 forintra nőtt az adó, s 1686-ban 3 568 677 forintba került a hadsereg ellátása (a következő években áttekinthetetlenné vált az elszámolás), ám akkor hatalmas sereget vetettek harcba, s azóta csak fogyott az ország népessége és anyagi ereje. S az a 250 000 forint, melyet annyi felelősségrevonás után végül a nemességtől követelt a rendelet, sokat nem segített a 3,5 milliótól sújtott köznépen, akkor sem, ha nem rajta vette meg a maga részét is a földesuraság (már pedig, a Bécsbe hívottak részéről történt elszólás szerint, ez volt a valószínű). Milyen roppant terhet jelentett a parasztságra eső adóteher, megmutatja az „Einrichtungswerk" javaslatával való egybevetés: eszerint 36, a közmunka megváltása nélkül 24 forint esett volna 1 portára, azzal a hozzáfűzéssel, hogy ennél többet nemigen viselhet el általában véve. Az új rendelet által alapul vett 8 000 portából viszont egyre-egyre a 3,5 mijlióból nem kevesebb, mint 437,5 forint esett, az előbb említetteknek 12,15 illetőleg 18,23-szorosa! (Persze Kollonich, aki amellett tört lándzsát, hogy Magyarország az örökös tartományokkal azonos bánásmódban részesüljön, ezúttal már láthatólag nem jutott szóhoz, amint az accisa-t újra bevezetni akaró javaslatával sem.) Hogy a köznépre valóban igen nagy teher súlyosodik, láttuk, maga a leirat is kénytelen volt elismerni, azért fűzte hozzá, hogy e kivetés csak 1 esztendőre szól; e megnyugtatásra szánt kijelentés értékéből sokat levont azonban folytatása: hogy azért az uralkodó elvárja: ha a szükség majd úgy kívánja, az ország ezután is meg fogja adni, méltányos arányt tartva, amit ő követelni fog a közjó oltalmára. Nagyon kétséges volt az is: mit nyer a jobbágy azzal az ugyancsak jótéteménynek föltüntetett Ígérettel, hogy adóterhen felül csak ingyen kenyér szolgáltatásával tartozik: egyrészt ez sem volt csekélység, másrészt kérdés maradt: az általa igényelt többi élelemért valóban megfizet-e a katona, és hogyan? Az pedig teljes mellébeszélés volt, hogy az adó helyes felosztása útját állja majd a hadinép kihágásainak, hiszen a kettő nem függött össze egymással; a túlkapások, az erőszakoskodások a beszállásolásnak voltak állandó, óhatatlan velejárói, az 71