Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Wellmann Imre: Gazdasági élet Magyarországon a töröktől megszabadító háború idején

ezred majdnem éhen veszett, s a Caprara hadtestéhez tartozó egyik ezred elől egész Bereg megye népe Lengyelországba futott. A hadsereg okozta bajok tömegéből egyedül ennek a vármegyének visszatérítési kérése kapott helyet az 1688-i törvények között. Mivel elmulasztotta szolgáltatni a munkácsi és a szentmiklósi uradalomból portáik arányában kívánt porciókat, ezek fejében katonai végrehajtással 17 153 forintot csikartak ki tőle, úgyhogy végső szükségben adósságba kellett keverednie. Amit azonban a rendek e vonatkozásban el tudtak érni, nem volt több annál, hogy az uralkodó evégből hathatós eszközök alkalmazását ajánlotta, miért is az országgyűlés teljes bizakodását fejezte ki abban, hogy a vármegye ennek révén el fogja érni az óhajtott eredményt.

44 Láthatólag az egzekúció következtében rajta esett sérelem s a kénytelenségből fölvett kölcsön bántotta a megyét, s ez késztette pusztán bizakodásig eljutó törvénycikk alkotására a rendeket is, nem a Thökölyné Zrínyi Ilona uradalmai népének sorsa, melyet az idegen katonáktól szenvedett elnyomás földönfutásba, sőt kibujdosásba taszított. Ha nem bírt is hazája elhagyására, kevéssé hozzáférhető helyen húzta meg magát vagy véglegesen új megmaradási helyre 4 menekült számos helység népe „rettegtető" félelmében, „a németnek még csak híre hallatától is akkori boldogtalan időben felettébb iszonyodott vala".

45 Falvak pusztán, szántóföldek vetetlen, szőlők parlagon maradtak, s az elfutok terhe a visszamaradókra hárult. Volt, aki a legközelebbi városba ment koldulni, amint az a nyugat-magyarországi paraszt, kinek azelőtt 12 ökre, 12 lova, juhnyája, 30 disznaja volt, s átlag 300 keresztre menő gabonáját a soproni kapások segítségével tudta betakarítani; most aztán előbb a mezőn csalán gyökeréből próbált valami ehetőt készíteni magának, míg be nem eresztették a városba, hogy ott darab kenyérért rimánkodjék.

46 De a kolduláson kívül a rablások is elszaporodtak, s nem csupán éhes katonák vetemedtek erre, hanem olyanok is, kiknek semmijük sem maradt. Kétszer is meggondolta hát helyenként a paraszt, merjen-e kijárni szántani-vetni. S mindezen vajmi keveset segített, amikor a hadbiztosok végül is a terhek jobb elosztását vélték elérni azáltal, hogy azokat az ország fokozatosan visszahódított részein lakókra is kiterjesztették. Mivel számos erősség hosszú évekig török kézen maradt még, onnan az őrség ki-kicsapott, hogy magának élelmet szerezzen s azt elvonja a keresztény hadak elől, s még bosszút is állt a népen, ha ez a másikat segítetté, kivált ha ez a vár ostromához fogott. Ellenkező előjellel hasonlóan járt el a császári tábornokoktól vezetett sereg is, parancsnoka ráírt az elérhető településekre, hogy rájuk mennek tűzzel-vassal, ha az ellenségnek juttatnak abból, amijük van, s nem a visszahódítóknak szolgáltatják be szoros határidőre mindazt, aminek hasznát vehetik; s hogy olvasni nem tudók is értsenek a szóból, a falusi bírákhoz intézett parancs szövegét záradékul karó, kerék, akasztófa rajzával ékesítették, hogy lássák, mi vár rájuk a teljesítés elmulasztása esetén. Csakhogy a korábbi török terület annyira elpusztult a háború tüzében, hogy számos vidéken sok járóföldre sem lehetett lakott helyre találni.

47 A hadsereg számára téli szállásul igénybe vett terület 1685-ben már Erdély széléig nyúlt, Máramaros megyében megjelentek Caraffa hadtestének Veterani tábornok parancsnoksága alatt álló ezredei. Hogy e tehertől az alája tartozó nép szabaduljon, Apafi Mihály, aki még többé-kevésbé önálló fejedelemnek vélte magát, Gyulay Ferencet küldte Caraffához, aki ekkor még debreceni, majd eperjesi vérengzéseivel nem tette hírhedtté nevét. Gyulay így számolt be a nagyhatalmú tábornokkal folytatott tárgyalásairól. Nagyon kérte őt, „vitesse el Máramarosból, Kővár vidékéről az hadakat, mert égrekiáltó dolog, a mit cselekszenek az szegénységen, mert nem alég az, hogy a necessariumot veszik, hanem az búzával kereskednek is, harmadában vagy annál is feljebb cséplik; tekintsék az keresztyénséget, szánják meg az sok éhelhalásra már is jjutott szegénységet". Caraffa így felelt: Nem bolond ő, hogy télire a török végházak közé menjen, neki pihenő hely kell, s „az föld is el pusztult, mivel élni se volna ... és ha képes dolog (?), Isten az ő bűneiért Erdélyre rendeltetett hadával együtt mind levágattatná is". Gyulay: „Újabban annyi életet tékozlottak el Máramarosban, Kővár vidékén, Hunyad körül és egyebütt is,