Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Wellmann Imre: Gazdasági élet Magyarországon a töröktől megszabadító háború idején

Miután a fölkelőket évtizedes pusztító, véres hadakozással nem sikerült megtörni, sói Thökölyvel alkudozásokba kellett bocsátkozni, a bécsi udvar (ahol Montecuccoli nem állhatott ki többé a magyarok eltiprását célzó javaslatai mellett) végre arra a belátásra jutott, hogy célf szerűbb lesz abbanhaqvni a vasvessző politikáját. Az 1681-ben összehívott országgyűlés a£ ország alkotmányának formai helyreállításával párhuzamosan gazdasági vonatkozású végzéseket is hozott. A nemesség kiváltságos jogainak megerősítése azt is jelentette, hogy kimondták adó» tói, illetékektől, természetben kívánt és más ingyenes szolgáltatásoktól, a katonaság részér* szállásadástól való mentességét, s eltiltották eladásra szánt termeivényei árának megszabását^ A két hónapon belül hűségre térőknek nyújtandó kegyelem pedig az elkobzott és az elfoglal! birtokok meg a kamarai tisztviselők által eltulajdonított ingóságok visszaadását is magába foglal!ta. E döntően a földesurak javára tett intézkedésekhez általánosabb érvénnyel a repartitio és a* accisa eltörlése járult. Rendelkezett a törvény arról is, hogy a harmincad-jövedelem felét s ai * északkeleti részekről származó só vámját a véghelyek hazai katonaságának fizetésére fordítsáK, a területileg megosztott közmunkát pedig a végvárak megerősítésére, viszont a véghelyekre szö*kött jobbágyokat vissza kell adni földesuraiknak. Öt további törvénycikk arra vallott, hogy 4 földesurak egy része — nyilvánvalóan főképp a nyílt háborúskodástól legkevésbé szenvedett nyugati országrészen — a súlyos gazdasági helyzet közepette is rendelkezett eladni való termelt vény-fölöslegekkel. így az az előírás, hogy az utakon hajtott marhát és szállított bort harmincat? (aminek szedése korántsem szorítkozott a határ mentére) ne terhelje, a hetivásárokra vitt éleljmiszereket ne taksálják, azok szabad eladását ne gátolják, a száraz vámokat megszűntessék). A földesurak termeivényeinek külföldi értékesítésére irányuló törekvés azonban jobbára csak jámbor szándék maradt: hogy a hízott ökröt akadálytalanul lehessen Szalvónián és Horvátország gon keresztül Buccari kikötőjébe hajtani, inkább a Zrínyiek korának lehetőségeit idézte föl csupán; hogy az örökös tartományokkal a kereskedelem szabad legyen, óhajnál ugyancsak alig volt több, hiszen a borokat illetően nem jutottak tovább a rendek annál, hogy az uralkodó^ egyes városoknak már korábban adott ilyen engedélyen kívül, ausztriai rendéivel közölni fogj| az oda irányuló kivitelre vonatkozó kívánságot; a hozzácsatolt kérés is, hogy őfelsége ebben á döntést siettetni méltóztassék, pusztán arra vetett világot, hogy a bécsi udvar e téren halasztó hatályú állásfoglalásnál többre nem mutat hajlandóságot. Két alapvető kérdésben pedig, melyek a bujdosók fölkelésének fő mozgatói közé tartoztak, nem született megnyugtató döntés. А kattolikusok eleve nem voltak megelégedve a vllásgyakorlat szabadságának kimondásával, ami az elűzött és reverzálist adott lelkészeknek s tanítóknak lehetővé tette, hogy visszatérve folytassák tevékenységüket. A protestánsok viszont óvást emeltek az ellen, hogy a törvény pusztán csekély számú kijelölt helyre korlátozta vallásgyakorlatukat, s a szövegbe iktatta a földesúri jog épsége ben tartását, holott az alapul vett 1608. évi koronázás előtti 1. törvénycikk nem a földesúr aka*ratától tette függővé, hogy a nép melyik vallást kövesse, hanem amint főuraknak, nemeseknek], városoknak, minden karoknak és rendeknek s a végvári vitézeknek biztosította vallásuk szabad gyakorlását, úgy ezt a mezővárosokra és a falvakra is vonatkoztatta annak megfelelően, amely hitet önként és szabadon el akarnak fogadni, s tiltotta ennek szabad használatában való akadájlyozásukat. Hasonlóképp tovább is alapot adott a bujdosók küzdelmére a 8. törvénycikk, mely kimondta, hogy bár a rendek méltán kívánhatták a német katonaság kivonását az országból, ezt az adott körülmények nem engedik meg; ameddig arra, mielőbb, a belső mozgolódások módot nem adnak királyi elhatározásnak megfelelően, tűrni kell őket, de a regnicolákat ne háborgassák és ne nyomják el, s a maguk költségén éljenek, anélkül hogy az árakat maguk szabnák meg; kihágásaik s a végváriaké ellen a jogorvoslat útját is megjelölte a törvény. Eszerint amit ők addig a nemesség rovására követtek el, az is mind a közrendűekre hárult ezután, ha megtartották is à törvényt, a parasztságot tovább is nyomorgathatták, hiszen visszaélésnek már csak az számított,