Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)
Wellmann Imre: Gazdasági élet Magyarországon a töröktől megszabadító háború idején
ami a regnícolák terhére történt. Ami az idegen katonaságot illeti, ha neki a nép az addigi nyomasztó pénzadót már nem kényszerült is fizetni, helyette a rendek „az uralkodó intelmére önként" (de csak jobbágyaik terhére) tekintélyes mennyiségű gabonát ajánlottak meg portánként úgy, hogy ezek számát előbb a pusztává lett és elhamvasztott helységek levonásával helyesbítsék — föltéve, hogy annyinak szolgáltatását a regnicolák és a jobbágyok szegénysége s a következő aratás zavartalan lefolyása, nemkülönben a katonaság jó fegyelemben tartása meg fogja engedni; azt is hozzátették, hogy ha e téren valamelyik megye mulasztásban maradna, a végrehajtást ne az idegen haderőre bízzák. Eszerint a szegény nép továbbra is nyögött a német zsoldosoknak, bár természetben, lerovandó súlyos adó, a neki nyújtandó szállás- és előfogat-adás terhe alatt, s kérdés maradt, valóban fizetett-e az utóbbiakért a katona, és mennyit. A soproni országgyűlésen alkotott törvények hatékonyságát, sőt érvényre jutását ugyanis kétségessé tette az a törvénycikk, mely megelőzte 28 rendbeli idegennek, köztük a legfőbb magyargyűlölőknek magyarrá fogadását, ami feljogosította őket arra, hogy az országban birtokot szerezve, teljes mértékben éljenek a nemesi kiváltságokkal, köztük a földesúr jogaival. Mintha mindannak, mit az előző 78 törvénycikkbe foglaltak, önmagában nem is lett volna kötelező ereje, úgy tartották szükségesnek a rendek, egészen szokatlan módon, még egy külön artikulust beiktatni, hogy könyörögjenek őfelségének az előbbiek végrehajtásáért, azért, hogy királyi hatalmával a legelső adandó alkalommal kegyeskedjék gondoskodni a megerősített előző törvénycikkek kellő módon való foganatosításáról s a karoknak és rendeknek mindezek s az ország más kiváltságai gyakorlásában ennek bármilyen megsértőivel szemben való megtartásáról. 26 A fejlemények valóban megmutatták, hogy a törvényeknek a bécsi kormányra hagyott végrehajtása nagy részük meg nem tartását jelentette. Mialatt a rendek az országgyűlésen abban bizakodtak, hogy a német katonaságnak legalább kihágásait sikerül megfékezni, Debrecen majdnem ugyanabban áz időben kettős csapást volt kénytelen elviselni. A török „csak Isten a megmondhatója, mennyi" kenyér, bor, széna, abrak adására szorította; Caprara tábornok meg ráparancsolt: tömérdek kenyeret, erdélyi sajtot, vágómarhát, abrakot szállítson Tokajba 5 napi határidőre, ennek túllépéséért a kétszeres mennyiség behajtásával fenyegetve. A következő évben pedig Cobb csapatainak fosztogatását kellett a debrecenieknek elszenvedniük. 27 Az új nádor: Esterházy Pál hiába sürgette ismételten a törvények végrehajtását, a Bécshez közelebb eső Felvidéken is változatlanul folytatódtak a hadinép erőszaktételei. Garamszentbenedek körül 1683 tavaszán „az szegénységh annyira jutót az sok istentelen exactiók miat, hogy immár is sokan pusztán hatták a falukat, sokan kódulny mentenek, és számossan ex desperatione ki kuruczzá, ki labanczy hayduvá lettének". 28 Aztán megindult az oszmán hatalom hadi gépezete, s Bécs felé nyomulva az ország népét széles körben kényszerítette hatalmas seregének ellátására. 29 Thököly már úrrá lett majdnem az egész Felvidéken, a császáriak a nádor meqdöbbenésére fél benhagyták Érsekújvár ostromát, Magyarországot sorsára hagyván, főerőiket az örökös tartományok megvédésére vonták vissza. Ebben a helyzetben Esterházy, aki különösen fájlalta, hogy felvidéki birtokai az ellenség kesére jutottak, neki millió forintnyi kárt okozva, ismételten Lipóthoz fordulva, már könyörgőre fogta a dolgot. Ha nem kap sürgős katonai segítséget — hajtogatta —, ki-ki egyéni alapon próba! a maga és családja biztonságáról gondoskodni, a fölkelő csapatok máris oszladoznak. 30 A nyugati országterületnek, sőt Ausztria keleti peremvidékének számottevő része valóban áldozatul esett a tatárok pusztításainak. Ám azután bekövetkezett Bécs alatt a törört súlvos vereséqe az egyesült ausztriai, németbirodalmi és lengye! seregtől. Ha dának maradványaival a nagyvezír pusztító, öldöklő, rabságba hurcoló lávafolyamként zúdult vissza Belgrádba. Károly lotharingiai herceg és Sobieski János lengyel király serege pedig párkányi győzelmük és Esztergom bevétele után a Felvidék visszahódításához fogott. Miután a Bécs felé elkésve érkező litván csapatok Árva megyét és környákét kegyetlenül feldúlták, János ki52
