Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)
Vass Előd: A szécsényi szandzsák helyzete a török mühimme defterek alapján 1663–1685 között
Vass Előd A SZÉCSÉNY! SZANDZSÁK HELYZETE A TÖRÖK MÜHIMME DEFTEREK ALAPJÁN 1663-1685 KÖZÖTT A magyar hódoltság területén a különböző török hatóságok hivatalaiban keletkezett regisztratúrakat, mint Magyarországon szezett hadizsákmányt a török elleni háborúkban (1683— 1699) résztvevő különböző szövetséges államok katonái hordták szét. Általában azon államokba jutott el a legtöbb török oklevél vagy defter-kötet, amelyek a magyarországi harcterekre a legtöbb katonát küldték. így történt, hogy a török iratanyagok legtöbbjét ma is a bécsi, a müncheni, a drezdai, a lipcsei, a gothai és a hallei gyűjtemények őrzik. Természetes azonban, hogy a fentieken kívüli török iratanyagot ma is az isztambuli levéltárak alig ismert raktáraiban vélhetjük meglelni. Ezek részbeni feltárásuk miatt azonban csupán korlátozottan használhatók. Ezért, a szécsényi szandzsák 1663—1685 közötti, második török korszakára vonatkozó, illetve a felettes közigazgatási területegységére, az egri tartományra (eyalet) vonatkozó és oda a török legfelsőbb szintű, a szultáni tanács által elküldött magas rendeletek (hüküm-serif) közül néhányat az isztambuli és a drezdai őrzési helyén fellelhető mühimme defterek feljegyzéseiből ismertetünk. Az Oszmán Birodalom bel- és külügyeit a tárgyalt korszakában, 1663—1685 között négy központi kormányhivatal igazgatta. Első és legfőbb ezek közül, a szultáni tanács (divan-i hümayun) és ennek egyik hivatala, a nagyvezér tanácsa (divan-i sadr-i azam vagy divan-i vezír, másként sadaret-i daire) volt, amelyet 1654 után Dervis Mehmed nagyvezér először különített el. A központi kincstár (Defterdár kapusu) és a főhadbíró legfelsőbb bírói hivatala (sadaret-i mahkemesi) már tulajdonképpen szakigazgatási jelleggel működött. A négy központi hivatal egyenként is számos alosztályra (evkaf), valamint több ügyosztályra (kalem) oszlott fel. Az egyes ügyosztályok irodavezetői (halifa) irányítása alatt több jegyző (kyátib), fogalmazó (ságird), összeolvasó (mukabeledzsi), letisztázó (tezkeredzsi) és gyakornok (murid) dolgozott. A szultáni tanács hetente kétszeri ülése elé terjesztett ügyek és beadványok (arzuhal) a birodalom valamennyi főtisztviselőjétől érkeztek be. Ezek megtárgyalása után a tanácsban hozott határozat végrehajtására ún. „magas parancsokat" fogalmaztak meg, amelyeket egy kötetbe jegyeztek be, s innen a magas parancsok szövegét a megjelölt főtisztviselő címére külön-külön letisztázva, ezek fermán vagy buyuruldu gyanánt, kerültek elküldésre. Egy-egy kötetben 1500—2000 bejegyzést is találhatunk. A szultáni tanács ülésein hozott végzések közöl a katonai-polgári közigazgatás főtisztviselői részére kiadott magas parancsok kötetét, a parancs jelentésű, „hüküm" szó többesszámú ihkjám alakjáról, ihkjám-deftereknek vagy másik használatos nevükről, a fontos ügyek (umur-i mühimme) kifejezésről, rövidítve csak „mühimme deftereknek" nevezték. A mühimme deftereket nem mindig a birodalom székhelyén (asitane-i seadet), Konstantinápolyban, vagy török nevén Isztambulban jegyezték, hanem ott, ahol a kormányzat éppen tartózkodott. Az 1654 utáni reformok következtében a magas parancsok tárgya szerint bizonyos szakosodás ment végbe, s így több különböző tárgyra vonatkozó kötetet is vezettek. Azonban a nagy hadjáratok idején, amit a szultán vagy az általa rendkívüli hatáskörrel felruházott főparancsnok (serdar-i ekrem), — rendszerint a nagyvezér — vezetett, a nagyvezér (sadr-i azam) a táborba vitte magával a kancelláriája tagjait és a hivatali folyamatosság fenntartására a mindenkori főhadiszállásáról kibocsátott rendeleteit (buyuruldu) a mühimme defterekbe folyamatosan bejegyezték. 2
