Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Pálmány Béla: Nógrád megye újratelepítése, benépesülése és az agrártermelés fellendülése a török kiűzése után (1683–1728)

Pálmány Béla NÓGRÁD VARMEGYE ÚJRATELEPÍTÉSE, BENÉPESÜLÉSE ÉS AZ AGRÁRTERMELÉS FELLENDÜLÉSE A TÖRÖK KIŰZÉSE UTÁN (1683-1728) Az 1682. és 1683. esztendőkben két nagy hadjárat is veszedelmet hozott Nógrád vármegye népére. Előbb Füleket, a bányavárosok kulcsfontosságú végvárát ostromolta meg és foglalta el súlyos harcok árán Thököly Imre és Ibrahim budai pasa, valamint a támogatásukra szultáni utasítással jött erdélyi és moldvai fejedelmek egyesített hadserege, majd a következő évben, november elején átvonult a megyén Sobieski János lengyel király, a szeptemberben Bécs alatt a török támadók ellen világraszóló győzelmet arató keresztény szövetség egyik főszereplője seregével és visszafoglalta a muzulmánoktól Szécsény szandzsákszékhelyet, továbbá a kis Hollókőt és Bujákot. A fegyveresek fosztogatásai nyomán falvak sorának népe vált földönfutóvá, de a legrettegettebb veszélyt a hadak nyomán kitört pestisjárvány jelentette; a megmaradt lakosság fejvesztetten menekült és Nógrád vármegye területe javarészt pusztává lett.

1 Konferenciánkon Fenyvesi László a Duna mellék pusztulását mutatta be előadásában, Oborni Teréz pedig Nógrád megye adóterheit, a sokezer beszállásolt idegen és magyar katona ellátásának súlyát érzékeltette.

2 A magunk részéről Nógrád vármegye benépesülését, az elpusztult falvak, mezővárosok újratelepítését és az agrártermelés ezzel szoros összefüggésben álló fellendülését kívánjuk röviden bemutatni. Jelen keretek nem elegendők ahhoz, hogy e rendkívül összetett történelmi folyamatot részletesen tárgyaljuk. A XVII. század második és a XVIII. század első felében készült portális és megyei dicalis összeírások feldolgozásával készített táblázatos időmetszetek sorozatával lehet csak bemutatni a megye egész területére kiható változásokat. E nagyobb terjedelmű tanulmányunkat A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyvében kívánjuk közölni, itt és most csupán a legfőbb mozzanatokra térhetünk ki. 1541-től, Buda elestétől 1687 végéig, Eger visszafoglalásáig Nógrád vármegye folytonosan végvidék, ütköző zóna volt a királyi Magyarország és a töröknek meghódolt területek között. Az állandó háborúzás, csatározások súlyos hatással voltak a megye településhálózatára. Míg 1542-ben kb. 390-400 település 3326 népes, 279 pauper és 263 déserta telkét regisztrálták az 1 Ft-os hadisegélyt behajtó kamarai tisztviselők, egy évszázaddal később, 1647-ben már csupán 213 lakott helységet adóztattak meg utódaik.

3 Jóllehet, 1593-tól 1663-ig valamennyi nógrádi végvár magyar kézen volt, a törökök által megtartott Eger, Hatvan és Vác végváraiból az oszmán állam fokozatosan elérte, hogy a magyar végházak és az aljukban kiépült mezővárosok kivételével minden nógrádi falu meghódoljon és adózzon neki is. 1626-ban még a Magyar Kamara által kivetett portaadó 72,95 százaléka kizárólag a királyi hatóságoknak alávetett helységekből folyt be és csak 27,05 százalékát hajtották be a töröknek hódolt dél-nógrádi falvakból — 1647-ben már mind a 213 falu kétfelé adózott.

4 A portaszámok — bár az 1647:36. te. szerint egyértelműen 4 saját ekével, vagy 8 fél ekefogattal (2 vonómarha) rendelkező jobbágy illetve 16 zsellér tett ki 1 adóportát — önmagukban nem alkalmasak telekszám vagy pláne lélekszám meghatározására, viszonyításra azonban megbízható alapot szolgálnak. 1647-ben pl. egyértelmű' en kitűnik, hogy a legnagyobb falvak a fontos vásárhelytől, Losonctól eltekintve kivétel nélkül a szécsényi és a kékkői járás déli részén — a Duna közelében, az Alföld peremén vagy az Ipoly völgyében — tehát a legtermékenyebb területen helyezkedtek el (Ecseg, Kösd, Lőrinci, Heréd^ Csecse, Kökényes, Érsekvadkert, Diósjenő), míg a losonci és a füleki járások jellegzetesen aprófalvas terület, ami a zordabb éghajlat, a soványabb föld miatt természetes állapotnak mondható, 181