Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)
R. Várkonyi Ágnes: „Az ígéret ideje” (Országegység, önálló államiság, gazdasági fejlődés) 1683–1718
Kényelemhez szokott gondolkozásunkkal nehezen hagyjuk el a régi kerékvágásokat; Szinte közhelyszerű az a megállapítás, hogy Magyarország visszafoglalását az Oszmán hatalom belső hanyatlása tette lehetővé. A visszafoglaló háború története azt bizonyítja, hogy a török a 17—18. század fordulóján is még hatalmas erőt képviselt. Még 1711-ben is, sorozatos vereségek és veszteségek után, a Pruth-i török győzelem rettegést támasztott egész Európában, Buda visszavívása rengeteg véráldozattál, nagyon nehezen sikerült. Az Oszmán Birodalom 1600-as évek második felében is kész volt a belső reformokra, és sikerrel fogta újra meg újra össze gazdasági és katonai erejét. A 17. század közepén pedig a valóban nagy válságperiódusában is képes rá, hogy az európai gazdaság olyan neuralgikus gócait vegye célba, mint például a föld* közi tengeri kereskedelem, vagy Erdélyen és Lengyelországon át a Baltikum. Sőt kész tettekre váltani a legmerészebb régi álmot, azt, hogy Bécs megvételével megnyerje a dunai út teljes ellenőrzését. Ugy vélem, közelebb járunk a valósághoz, ha úgy fogalmazunk, az Oszmán Birodalom visszaszorítását nem a török világ belső széthullása, hanem Európa fejlődésbeli előrelendülésé tette lehetővé. Az a fejlődésbeli többlet, amely a 16. századhoz képest teljesen nyilvánvaló. Olyan közismert tényeket kell számbavennünk, mint a természettudományos forradalom, a kapitalista viszonyokat előkészítő protoindusztrializáció, az új haditechnika, a központosított államszervezetek, az abszolutista államrendszerek, az újkori diplomáciák, a szekularizáció, a tömegtájékoztatás és a közvélemény. Tartozunk az igazságnak, hogy jelezzük: a hazai történettudományban eléggé megoszlanak a vélemények a korszak jellegének minősítésében. Egyfelől erős hangsúlyt kap az a felfogás, hogy ez a fél évszázad még az európai gazdaság nagy regressziós periódusa, következésképpen Magyarország történetében a 17. század második fele a példa nélküli elerőtlenedés, a nyomorúság, a vegetáció ideje. Ezzel szemben a nemzetközi irodalomban azokat v vizsgálatokat sem hagyhatjuk figyelmen kívül, amelyek a megpróbáltatások mellett a fejlődés jelenségeire figyelmeztetnek és a kor feltételei között megvalósuló fejlődés sajátos összetevőit vizsgálják. 16 A Habsburg birodalom országaiban például az árak, bérekés az államjövedelmek tételsorai összességében a prosperitás, a gazdasági fellendülés idejének mutatják az 1650 és 1718 közé zárt éveket. 17 Mindenesetre az a fejlemény, hogy annyi kudarcba fulladt próbálkozás után Európa országai a 17. század második felében tudtak összefogni, szövetségrendszerbe szerveződni és sikerrel válaszolni az Oszmán hatalom kihívásaira, az európai fejlődés tényeinek gondos számbavételére figyelmeztet minket. Magyarországra fordítva tekintetünket: pontosan két évtized óta ismeretesek az adatsorok Pest megye kilencvenes éveiből és ezek azt bizonyítják, hogy a háború évei alatt bizonyos területeken meglepően gyors és szembetűnő a konszolidáció. Talán azért nem keltett akkor vitát ez a kutatási eredmény, mert annyira hihetetlenül hangzott: még tart a háború, az ország hadszíntér és hátország egyszerre, szekérszámra viszik Bécsbe a panasziratokat, kérvényeket, kárbecslő jegyzőkönyveket, 2 millióról háromra, majd négyre emelik az adót, és a külföldi utazók hátborzongató és egzoti' us leírásokkal rémisztgetik az európai közönséget: Magyarország lakatlan föld, kiégett puszta ág, ahol a derékig érő fűben napokig menet a lovas, amíg ételre-italra talál. Mit kezdjünk ily», i körülmények között a gyarapodás tényeivel? Egyszerűbb volt a kuriózumoknak kijáró megbocsátással eltekinteni fölöttük. Azóta azonban bebizonyosodott: sokkal nagyobb horderejű és sút/osabb jelenség ez, mintsem hogy megengedhetnénk magunknak a 19. századi romantikus antikapitalizmus fényűzését. Azt, hogy csak a pusztulás, a nyomorúság, a vegetálás és a végnélküli vérhuliatás magyar hagyomány. Sőt mellőzhetnénk a kérdés máig ható lényegét: „A mai közvélemény, közhangulat — egyebek között nemzeti iro147
