Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)
Spira György: A honti álorcásdi
valóban óriási tisztelet övezte. Meglepő azonban abban sincs, hogy most a megyegyűlés konzervatív többsége szintén kapva kapott a személyére vonatkozó javaslaton — az ő ellenzéki múltja ellenére is, sőt éppen erre való tekintettel. Hiszen a honti pecsovicsok — ha a tisztújítás elmaradásából megnyugvást merítettek is — változatlanul érdekükben állónak gondolhatták fenntartani azt a látszatot, hogy eltökélt szándékuk a Batthyány-kormány odaadó szolgálata; ennek a látszatnak a fenntartására pedig keresve sem találhattak volna alkalmasabb eszközt, mintha éppen Batthyány eddigi legközelebbi fegyvertársát kérik kineveztetni megyéjük főispánjává. És ha kérésüket teljesítik is, akkor a dologból ezeknek a derék férfiaknak még egy nagy előnyük származott volna: az, hogy olyan főispán kerül megyéjük élére, aki az országos politika alakításában való nap-napi tevékeny közreműködése folytán Pesthez lévén kötve, Hontban — mint eleve bizonyosra vehették — csupán névleges főispán lesz majd; akinek a főispánsága alatt tehát továbbra is merőben a maguk kénye-kedve szerint kormányozhatják majd a vármegyét s akinek a főispánsága ezt — mi több - nemcsak lehetővé fogja tenni, de egyenesen meg is fogja könnyíteni, hiszen a főispáni szék általa történő elfoglalása után, bármit művelnek is majd, lépéseik takarójául mindig módjuk lesz előrángatni Teleki László tiszta nevét. Hanem a Teleki kineveztetésére irányuló kezdeményezéssel a jó honti urak végül is legfeljebb annyit értek el, hogy ország-világ előtt megmutatták, mennyire igyekeznek kedvükben járni most fölébük kerekedett liberális ellenlábasaiknak; kezdeményezésüknek foganatot szerezni azonban már nem tudtak. Teleki ugyanis köszönettel elhárította magától a megtiszteltetést — nyilván már csak azért is, mert nem volt nehéz átlátnia az Ipoly menti taktikusok hátsó gondolatain, de egyéb okokból is. S hogy mik voltak ezek az okok, azt tőle magától is megtudhatjuk, ha elolvassuk a honti küldöttség nála tett látogatása után a megye rendjeihez intézett levelét, amely így hangzott: Tisztelt Polgártársak! Olly megtiszteltetés jutott nekem, millyennél szebbet soha nem remélhetek; olly megtiszteltetés, mellyre magamat érdemessé tenni legforróbb vágya, legfőbb feladata leend éltemnek. Hont megye közönsége, tisztelt polgár társaim által a megyei fő kormányzói hivatal elválalására szollitatám fel. Milly dicsőség illy utón nyerni hivatalt! s én nem válalhatám el! Szét zúzott kebellel sóhajtok fel Önökhöz, tisztelt Polgár Társak, bocsánatért, hogy nem válalhatám el. Fiatal korom legmerészbb arany álmai sem ragadtak el soha fényesebb dicsőség reményéig, mint mi nekem jutott s nekem juthatott volna; higyjék el Önök, könyörgök! higyjék el, hogy örökké feledhetlen marad nekem ennek emléke, feledhetlen, mint a fölötti mély keservem, hogy tisztelt polgártársaim akaratát nem teljesíthetem. Kínos harcot vívtam magammal, míg végre kétségbe esései ki kel le mondanom a lehetlen szót! Olly esetbe, minő a jelen, — tudom — nincs elháríthatlan akadály az egy meggyőződésen kívül; de mikor ez gördül élőnkbe, mikor ez kiált fel lelkünkben elnémíthatlan hangjával, akkor — úgy hiszem — jogosan mondjuk ki a lehetlen szót. Azért mellőzöm egéségem rongált állapotát, 17 hiszen a polgár hasonló a katonához, kinek nincs parancsolóbb kötelessége, mint kiállani a számára kijelelt helyre, ott őrködni és vívni, a míg el nem hívatik vagy ki nem dől; nem említem magán házi viszonyaimat, 18 hiszen a polgárnak legszentebb viszonya az, melly őt hazájához köti, s hol ez parancsol, ott minden egyébb kötelezettség megszűnik! — csupán polgári kötelességeim iránti meggyőződésemet említem. A mostani független magyar kormány mint a nemzet többségének kifolyása nézeteim szerint egészen más helyzetben van, mint millyenben volt ez elébb kisebbségi kor94
