Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Kosáry Domokos: Teleki László és a nemzetközi politika

Igen, de hogyan? Utólag a XX. századból kezdjük Kossuthéknakésa hazai politikának szemére hányni, hogy nem széles néprétegek forradalmi erőire támaszkodtak, hanem a meglévő politikai vezető rétegre? Hogy nem indítottak felkelést? Vagyis elítéljük őket, hogy nem népforradalmárok voltak, hanem igyekeztek a mozgalmat saját kezükben tartani? De hiszen itt mi a különbséget keressük a magyar és az olasz helyzet között! És mi történt Itáliában? Itt is egy sokban hasonló nemesi-polgári vezetőréteg tartotta kezében a dolgokat, és tőle telhetően fékezte a forradalmi népmozgalmakat. A forradalom ott sem győzött, nem is győzhetett. Tehát nem itt van a különbség. Az már valóban különbség, hogy Itáliának volt egy Piemontja, tehát egy külön kis hídfőállama, ahol felkészülhetett. De ha jól megnézzük, ez sem döntő különbség, mert végső fokon még ez is csak közvetlen francia segítséggel léphetett fel. Tehát lényegében ugyanazon feltétel mellett, amit Kossuth követelt, hogy jöjjenek francia csapatok. Hol volt hát az igazi különbség? Nyilvánvalóan az egykorú nemzetközi politika alakulásában. Elég itt a részletek elhagyásával csak a végeredményt elmondanunk. Itáliában a kész tények létrehozását alapvetően az tette lehetővé, hogy a nemzetközi politika főbb szereplői a nagyhatalmak, az olasz egységet így vagy úgy kívülről akadályozó európai erők egymást semlegesítették. Egymás lábát gáncsolták el, egymás kezét fogták le Itália ügyében. Egyik sem engedte, hogy a másik, a többi döntő befolyást szerezzen Itáliában. Ezáltal közös nyomásuk engedett, és az olasz mozgalom kitörhetett. Ilyen vetélkedés, ilyenféle helyzet azonban Magyarország esetében nem alakult ki. 1859 tavaszán, amikor a cári politika pillanatnyilag talán hajlandó lett volna a független Magyarországot kész tényként elfogadni, a magyar mozgalom csak elindult a fellendülés felé, amely 1860—1861-ben tetőzött. Rövidesen pedig a cári politika újból változott. A Habsburg hatalmat igen nagy nemzetközi erők egyértelműen támogatták abban, hogy Kelet-KözépEurópában nagyhatalomként fennmaradjon. Magyarország nem tudta magát saját hajánál fogva az adott nemzetközi helyzetből kirántani. Ami viszont azt jelenti, hogy a magyar kész tények elmaradása nem azért történt, mintha az emigráns Kossuth vagy Teleki László vagy a többi tett volna túl keveset vagy túl sokat, hanem azért, mert a nemzetközi politika adott feltételei a Habsburg hatalom bizonyos visszaszorításának Itáliában kedveztek ugyan, de felosztásának Kelet-Közép-Európában nem. Nem feladatunk itt Teleki életének utolsó drámai szakaszát — elfogatását, öngyilkosságát — elmondani. Itt legfeljebb azt az egyet szeretném hangsúlyozni, hogy a legutóbbi könyv, amely egyik neves történészünk tollából erről a kérdésről megjelent, úgy foglal állást, hogy öngyilkosság történt, és nem politikai gyilkosság.

47 Mert újabban megint divatos a magyar történelemben állandóan mindenütt orgyilkosokat felfedezni. Nem minősítem ezeket a szerzőket, mert újabb trükkjük az, hogy további érveik híján becsületsértési pert indítanak, ha tudományosan cáfolják őket. Erről megvan a véleményem, és azt hiszem mindannyiunknak. Szerencsére hiába tesznek így, hiszen a magyar igazságszolgáltatás is azt az álláspontot vallja, hogy tudományos vitákat nem perekkel, hanem érvekkel kell megoldani. Helyesen mutatnak rá újabb szerzőink arra, hogy Teleki öngyilkossága mögött nem azt a félelmét kell keresnünk, hogy megszegi a szavát, amit a császárnak adott. Végső fokon ugyanis a császár hívta meg őt, mint magyar király, országgyűlésre, ami eleve politikai szereplést jelentett.

48 S ezzel fel is mentette őt az adott szó alól. Az sem áll — amit sokan írtak —, hogy ő azt hitte, jobb meg nem zavarnia a megegyezést, meg hogy ő Deákkal értett volna egyet.

49 Igaz viszont az, hogy ő úgy látta — és egy összetört, tépett idegzetű, meghasonlott ember látta így, akinek a harckészsége már nagyon csökkent —, hogy még a határozati párt, tehát saját pártja vezetése sem alkalmas és hajlandó arra, hogy őt, az ő politikáját kövesse. Én ehhez még hozzátenném azt, hogy nemcsak a határozati párt vezetése volt ilyen, hanem a nemesség általában