Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Kosáry Domokos: Teleki László és a nemzetközi politika

meghátrált a forradalomtól. Tehát egy széles társadalmi jelenségről és nem egyszerűen valami politikai manőverről volt pusztán szó. Egy-két ember ilyet nem tud egy országban tartós erővel végrehajtani. Sőt még azt is hozzátenném, hogy a nemzetközi politikát illetően is hiába várta vagy remélte Teleki, hogy jön még egy újabb ilyen háború 1861-ben, 1862-ben, ki tudja mikor. Hiszen 1866-ban eljött és mi lett belőle: Bismarck fenntartotta a Monarchiát. Egy-két általánosabb tanulságot viszont szeretnék itt még elmondani. Legutóbb a stuttgarti nemzetközi történész kongresszuson egy kis munkaközösség megvitatta a kis államok jellemzőit az utolsó évszázadokban. Két román kollégánk is jelen van itt, akik abban a megtiszteltetésben részesítettek, hogy e munkában részt vettek. A munka eredményei meg is jelentek franciául egy svájci kiadványban. Ennek bevezetőjében utaltam arra, hogy nincs önmagában kis állam, csak máshoz viszonyítva.

50 Tehát kis állam az, amelyik a többihez képest, és elsősorban a szomszédságához képest gyengébb. A nagyhatalom és az ilyen kis államok közt a fő különbség biztonságuk jellegében jelentkezik. A nagyhatalom biztonsága elsősorban saját súlyától függ, és csak másodsorban egyéb tényezőktől. A kisállamok biztonsága elsősorban — ha nem is kizárólag - a nemzetközi külső tényezőktől. Aszerint, hogy vajon milyenek voltak ezek a külső tényezők, többféle fejlődési típust lehet megállapítani. Az egyik az Svájc, Belgium vagy Hollandia példája, ahol a nagyhatalmak megegyeztek abban, hogy erre a kis külön politikai egységre szükség van egymás ellen vagy egyik, illetve a másik ellen, és így tovább. A másik típust a német és az olasz példa mutatja, ahol a sok kis államból végül nagyobb nemzeti államok alakultak ki, de anélkül, hogy ezzel a fejlődési differenciák eltűntek volna. Ma is több német állam van. A harmadik típust, amelybe Magyarország is tartozik, olyan népek, politikai egységek képviselték, amelyek a középkor vége óta hosszú időn át nagy, nemzetfölötti politikai keretekben foglaltak helyet és nemzeti fejlődésüknek e dinasztikus birodalmakkal szemben kellett érvényesülni. Nagyobb távlatból nézve nyilvánvaló, hogy a nemzeti fejlődés általában erősödő tendenciájával szemben ezek a régi, egyre avultabb, nagy keretek végső fokon így sem voltak tarthatók. Tehát a Habsburg Monarchia sem volt tartható. Persze hozzáteszem, hogy a nagy keret sem minden esetben, mindenki számára és mindig egyformán volt negatív. Mert adhatott bizonyos védelmet is — nemcsak kifelé, hanem egymással szemben is —, lehetett nagy piac a kapitalizmus idején, és így tovább. A lényeg azonban az, hogy a nemzetközi keretnek a Habsburg Monarchiával csak az adott formája vált tarthatatlanná, elavulttá. És ez még nem küszöbölte ki magát azt az alaptendenciát — az alapjelenséget —, amit az utolsó évszázadokban megfigyeltünk, hogy itt valamiféle nagyobb politikai keret igyekezett létrejönni. Immár olyan, amely alapul veszi a nemzetek önálló létezését, külön igényeit, állami törekvéseit és egyenrangú szereplését. 1848/49, tehát az első nagy válság óta ez volt a kelet-közép-európai politika alapkérdése. Függetlenül attól, hogy közben látszólag hosszabb-rövidebb időre lekerült a napirendről. Az önálló nemzeti lét igénye a fejlődésből adódott. De az, hogy itt olyan független kis államok alakuljanak, amelyek egymással semmiféle kapcsolatban, semmiféle együttműködésben nem állnak, nem bizonyulhatott tartósnak. Nemcsak azért, mert a kapitalizmus, s általában a gazdaság fejlődését nagyobb egységek jobban elősegítik, nem is csak azért, mert e kis államok egymással való viszonya nemzeti konfliktusaik miatt labilis volt, hanem azon nemzetközi politikai feltételek miatt sem, amelyek Európa e részén a kis államok helyzetét meghatározták. Ez mindegyik nemzetre áll. A magyar történetírás egy időben hajlamos volt magát 1848/49 radikális függetlenségi törekvéseivel egyszerűen azonosítani. De közben rendszerint elfelejtette, hogy maga a régi történeti Magyarország is soknemzetiségű állam volt. Mint Teleki mondta, nemcsak Ausztria halt meg, hanem Szent István Magyarországa is. Tehát ez is olyan politikai keret volt, amelyet más nemzeti mozgalmak szintén átalakítandónak ítéltek. Ezért a magyar radikalizmus e nacionalista változatban nem volt reális. De az reális volt, elvileg, amit Teleki 28