Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Kosáry Domokos: Teleki László és a nemzetközi politika

sok mindent akart, amit nem tudott az akkori hazai politikai-társadalmi viszonyok között megvalósítani. Most nem is szólva más nemzeti mozgalmakról. A Teleki-féle elképzelés konkrét politikai programszerűségét nem tartom olyan döntően aktuálisnak, mint egyesek. De az egész problémakör megközelítéseként, tehát a jövőnek szóló állásfoglalásként, elvi alapként annál döntőbbnek tartom. Az 1850-es évek elején — tehát a bukás után — még nagyon aktívak voltak a magyar ügy Teleki által vezetett külföldi képviselői. Nemcsak abban, hogy az elnyomatás ellen a sajtóban tiltakoztak, nagy visszhangokat keltő cikkeikben, segítettek a menekülteken és Kossuthot igyekeztek kiszabadítani, hanem abban is, hogy folytatták a tárgyalásokat. Ezúttal elsősorban a románokkal. Itt Balcescu elképzeléseire gondolok, aki 1850-ben magyar-román-szerb konföderációt tervezett, persze a határok átigazításával, a területi egységek nyelvi többsége szerint.

39 Kossuth ezzel szemben 1851-ben kidolgozta az ún, kutahiai alkotmány-tervet, amely helyi nyelvi és egyéb igazgatási jogok mellett a Magyarországon élő különböző nemzeteknek olyan országos szervezeteket ígért, amelyek a különböző nemzetekhez tartozókat úgy fogták volna össze, mint egy-egy egyháznak híveit, de nem a területi elv alapján.

40 Kossuthtal váltott leveleiben Teleki ennél egy kissé tovább ment. Hangsúlyozta, hogy ő igenis ,,kollektív életet", tartományi gyűléseket is adna a különböző nemzeteknek. Véleményét legvilágosabban egyik, Szemere Bertalanhoz 1851. október 30-án írt levelében fejtette ki. Ebben előadja, hogy sokban ő sem helyesli Kossuth álláspontját, de nem is akar ellene fellépni. Majd következőket írja: „Szabadságot akarok mindenben — valót s korlátlant, — így a nemzetiségekre nézve is. S nem akarom, hogy a szent ügy, melynek bajnokai vagyunk, a históriai jog szűk korlátai közé szorítva a territoriális-integritási ellenforradalmi fogalmakon hajótörést szenvedjen." „Ilynemű fogalmakon alapuló szűkkeblű féltékenységeknek, föltéve azt, hogy a népek ügye Európában győzzön, helye többé úgy sem lehet. Szabad Európában egy nép sem gyakorolhat supremáciát mások fölött."

41 írja ezt annak a Szemerének, aki utóbb, 1862-ben, Fényes Elekhez írt nyílt levélben bírálta Kossuth Duna-konföderációs tervét azzal, hogy „lelép a históriai jog teréről", és ezáltal végromlásba dönti az ősi magyar államot.

42 Az emigráció ismeretes táptalaja az egyéni viszályoknak. Annakidején végignéztem a Kossuth-emigráció több ezer aktáját az Országos Levéltárban. Egyike volt negatív benyomásaimnak, hogy mennyi viszály, félreértés, belső küzdelem folyt a menekültek között. Volt azonban valaki, aki mentve maradt ettől a betegségtől. Ez Teleki László volt. Ő elítélte, szerencsétlen dolognak tartotta, ha bárki belső hadakozásba fog. Sok mindenben nem értett egyet Kossuthtal. Amikor Kossuth 1851 végén Angliába, majd Amerikába ment, azt írta Klapkának, hogy Kossuthnak most úgy sincs rá szüksége, ő félreáll. Nem ért vele egyet, de: „használjon hazájának, mint érti, én amíg használand, bizonyosan nem fogok felszólalni ellene." Pedig hogy Kossuthtal évekig mennyire nem értett egyet, azt egyebek közt éppen Klapkához írt leveleiből is kiderül, főleg ha azokat eredetiben olvassuk, és nem kihagyásos, szelídített formájukban, ahogy Klapka emlékirataiban (1886) jónak látta közölni őket.

43 Teleki elítélte Batthyány Kázmér, Szemere és mások Kossuth elleni támadását. És ez a tiszta elvi magatartás nagyon sok más emigránstól megkülönbözteti. Lehetett impulzív, „csüggedt, nervosus" — ezek az ő szavai, — sőt olykor kétségbeesett, érezhette úgy, hogy nincs keresnivalója e világon, meg hogy nincs már célja életének, — ezek is az ő szavai —, de végig talpig szilárd, egyenes, tiszta jellem maradt. Éppen a lényegben volt szilárd. 1859—1861 nemzetközi politikai válsága végre ígért valami lehetőséget. Tíz év óta először, és talán utoljára. Itália, mármint a szard királyság és III. Napóleon Franciaországa szövetségét követte az Ausztria elleni háború. Ezt várták a magyarok. Ez volt, ami nem következett be a krími háború idején. De hogyan használják fel? III. Napóleon persze igazán nem volt 25