Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Kosáry Domokos: Teleki László és a nemzetközi politika

forradalmár, éppen ellenkezőleg, de annyit tudott, hogy ellenfele hátában kell szövetségeseket keresnie. így tett gesztusokat a románok felé, így keresett kapcsolatot a magyar emigrációval, először Klapkával, mert Kossuth akkor még túl forradalminak tűnt az ő szemében. Az ő segítségével jött létre az a Klapka nevéhez fűződő terv, hogy román, illetve szerb területről indítsanak majd fegyveres akciót 1859 március végén. Létrejött egy román-magyar megegyezés. És ugyanakkor, — és ezt érdekes módon történetírásunk hosszú ideig nem vette figyelembe — volt III. Napóleonnak egy megegyezési terve Oroszországgal is. 1858 őszén saját külügyminisztere megkerülésével titkos tárgyalásokat kezdett a cári udvarral, ahová bizalmas emberét, Jerome herceget küldte. Ezek során Ausztria felosztását és Magyarország függetlenségét javasolta. A cári kormány azonban éppen el volt foglalva a legkülönbözőbb dolgokkal, így az 1856-os megalázónak tartott békeszerződés revideálásával, meg a belső jobbágyügyekkel, s Gorcsakov külügyminiszter azt a választ adta, hogy ebbe nem avatkoznak bele. De jóindulatú semlegességet ígért a francia akció esetére.

44 1859. május 6-án megalakult a Magyar Nemzeti Igazgatóság, Kossuth, Teleki László és Klapka részvételével. Ez tulajdonképpen magyar emigrációs kormány funkcióját töltötte be. Soha ilyen őszinte, zavartalan, baráti együttműködés Kossuth és Teleki között — mint ekkor — nem volt. Meghatóak a levelek. Teleki emiatt, ennek kedvéért abba is belement, hogy a nemzetiségi kérdésben a Kossuth-féle kutahiai alkotmánytervet vegyék alapul. Kossuth, aki előzőleg, május 5-én III. Napóleonnal tárgyalt, tudta, hogy a császárral szövetkezni veszélyes játék, az volt a véleménye — mint írta —, hogy a segítséget akár a Sátán jobbkezéből is hajlandó elfogadni. Persze biztosítékot akart, hogy a magyar mozgalom ne váljék puszta diverzóvá, olyan eszközzé, amelyet aztán eldobnak, mint a kicsavart citromot — ez is Kossuth szava. Tehát francia hadsereg lépjen Magyarország területére, mert enélkül a magyar felkelést elnyomnák. Ezt kötötte ki III. Napóleonnál.

45 Megalakult a magyar légió. A háború sikeresen indult. Solferinonál június 24-én megverték az osztrákokat. De röviddel ezután július 11-én megkötötték a villafrancai fegyverszünetet. Ezzel megállt az egész vállalkozás. Ez, mint Kossuth mondta, olyan volt, mint a villámcsapás. A dolgok háttere ma már világos: Franciaország hajlandó volt az olaszokat segíteni — területi ellenszolgáltatás fejében —, de nem akart egységes olasz nemzeti államot, amely túl nagy lett volna és túl erős, meg aztán ott voltak Rómában a francia csapatok már 1849. óta. A nagyon erős francia klerikális körök nem vették volna jónéven Róma feladását. III. Napóleon célja az volt, hogy olyan föderációt hozzon létre — a pápa vezetésével —, amelynek Franciaország diktálni tud. Hozzáteszem, hogy közrejátszott a fegyverszünetben az orosz diplomácia is, igen ügyesen, közvetve a poroszokkal fenyegetve meg III. Napóleont. A vállalkozás ezzel végetért. De az olasz nemzeti mozgalom saját erejéből mégis túllendült a bonapartista elképzeléseken. 1859 nyarától 1860 őszéig III. Napóleon minden igyekezete ellenére 15 hónap alatt megszületett az új olasz nemzeti állam, amelyből már csak Velence és Róma hiányzott. Itáliában tehát sikerült a világot kész tények elé állítani. Hogyan? Miért? És mért nem következett be ez Magyarországon? Miért nem? Honnan ez a különbség? Ettől függ e ponton a Magyar Nemzeti Igazgatóság és Teleki László politikai állásfoglalásának megítélése. Marx — tudjuk — elítélte, hogy Kossuth a reakciós bonapartizmussal szövetkezett. Ez természetes. Magyar szerzők is csatlakoztak ehhez a véleményhez. De ha itt mi most a különbséget keressük a magyar és az olasz mozgalom között, akkor ebben ilyet nem találunk. Cavour is III. Napóleonnal szövetkezve tudta az olasz lavinát elindítani. Vagy jobb alternatíva lett volna az alkalmat egyáltalán meg sem próbálni megragadni? Aligha. Azt a veszélyt pedig, hogy a magyar ügyet biztosítékok nélkül diverzóként feláldozzák, Kossuth eleve elhárította. Egy másik ellenérv szerint a cél nemcsak az volt, hogy III. Napóleon ne használhassa eszközként Magyarországot, hanem elsősorban az, hogy a magyar politika használja fel az adott helyzetet a bonapartizmus céljain túlmenően is, forradalmi úton.

46 26