Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Praznovszky Mihály: Teleki László és a vármegyék 1861-ben

Több megye is kijelentette határozottan, hogy ők nem fogják saját kezükkel tönkretenni mindazt, amiért eló'deik megküzdöttek. Vas megye azt mondja, hogy amíg lehet a jog fegyverével küzdenek, s ha onnan leszoríttatnak, akkor sem fordulnak saját alkotmányos jogaik ellen. Egyébként is „egy jellemtelen nép Felségednek nem fogna sem dicsőségére, sem hasznára válni." Nyitra megye minden vonatkozásban is kemény hangú válaszában megalkuvást nem ismerőén kimondja, hogy ha a császár feloszlatja a bizottmányt ám tegye, de akkor sem engedik meg, hogy „törvény helyett önkény uralkodjék". Ehhez nem is kell katonaságot kivezényelni ellenük „mert mint Felséged egy szavára összejöttünk, úgy egyetlen intésére a politicai térről lelépünk és a 11 évig kegyelt családi köreinkbe ismét visszavonulunk". Zólyom megye pedig már egy modern erőt hív segítségül igaza kivívására, amelynek intő szavát a császárnak is meg kell érezni „s ez a megejthetlen, legyőzhetlen felvilágosodás hatalma s annak fegyvere: a közvélemény".

28 S a szélsőségek legszélső határáig ment el Heves megye. A válaszfeliratának stílusára elég, ha a bevezető mondatot idézzük: „A felolvasott parancsolat törvényellenes alakja, méltatlanul fenyegető s mélyen sértő hangja, gyászos komoly szelleme s vészjóslatú szigorúsága, bár a legmélyebb elkeseredettséggel érintette a megye törvényhatóságát, mindamellett legkevésbé sem lepte meg: mert oly kormány politikájából jött az, mely midőn a szerencse környezi, alkotmányos jogainkat megsemmisíteni törekszik, s midőn balsors fenyegeti, ígérve bíztat..." S bátorságában odáig mert és tudott elmenni, hogy megtagadta a királyi címet is Ferencz Józseftől (teljesen jogosan) ezt mondván: „minden olyan rendelkezés, manifesztum stb., amely Ő Felsége aláírását viseli, úgy kezelendők, mintha Ferencz József magánszemélytől erednének".

29 Nógrád megye a február 11 -i közgyűlésén megtárgyalta a császári leiratot. A heves vitában többen voltak, akik ellenezték a válasz megírását, de még többen, akik egyetértettek vele. Az ő nevükben is szólt Szontagh Pál, amikor azt kívánta bebizonyítani, hogy a „leirat olyan elveket tartalmaz, melyek nem igen alkalmasak a nemzetben a kormány iránti bizodalmat gerjeszteni". Maga a felirat alapvetően nem tér el azoktól, amelyeket ismertettünk a fentiekben. Alapos közjogi érveléssel magyarázzák meg miért cselekedtek úgy december óta ahogyan. Ezért is vannak meglepve, hogy forradalmi szándékkal vádoltatnak. Részletesen, de röviden válaszolnak a négy pontra s mindegyik feleletük elutasító. Az emigrációban élők bizottmányi tagsága felől ők is már ismert érvet használnak: a magyar törvények által el nem ítélt boldogtalan hazánkfiainak ezzel akarták megadni a lehetőséget a hazatérésre, „a kedves hon zárt kapuit nyitni". Végezetül kijelentik, hogy maguk továbbra is a 48-as törvényekhez ragaszkodnak, s ámbár elismerik azt, hogy a törvényes fejedelmüknek a megkoronázásig is engedelmességgel tartoznak, de elvárják tőle is, hogy „törvényes kötelességét hasonlóképp teljesítendi". A törvényes alaptól nem lépnek le, s ha ennek ellenére a császár mégis erőszakot alkalmaz, ám tegye, „a felelősségtől nem rettegünk".

30 Hogy mennyire nem rettegtek, azt az is bizonyítja, hogy a határozatok után rögtön felolvasták nagy lelkesedés közepette Pulszky Ferenc és Türr István leveleit. Pulszky Ferenc — aki már ekkor régen készült haza — így köszöni meg a bizottmányi tagságot: „Vigaszt öntött szívembe számkivetettségemben: fogadják ezért forró köszönetemet, s köszönetemmel együtt azon szent fogadásomat is, hogy valamint szívesen eltűrtem hazámért javaim elvesztését, nevemnek a bitófára kiszegeztetését, s hosszú száműzetésem nélkülözéseit: úgy ezentúl is csak Magyarország jóléte és becsülete iránti buzgó figyelmem vezetendi minden léptemet..." Türr István katonához illően szűkszavúbban fogalmaz: „Midőn fölkérem a t. bizottmányt, hogy közölje a t. vármegyével hálás köszönetemet, remélem, megadja érnünk a magyarok istene, hogy ösvényt törhessünk magunknak, amelyen, ha valamivel később is, eljutandunk azon szék elfoglalásához, melyből most kizár bennünket a kormány..."

31 124