Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Miskolczy Ambrus: Teleki László szereplése a reformkori Erdély politikai életében

— egy nemzeti vér buzogván mindkét haza fiaiban, egy arányulag törekszik mindenik boldogító célok felé — nyelv, nemzetiség, tőszomszédság — egy korona, kölcsönös birtok egybekötötte a két hazát, s innen a két haza szorosb egyesülése sok tekintetben hasznos lenne" ... Ugyanakkor az erdélyi intézmények fenntartásához ragaszkodott az utasítás, mely azt javasolta, hogy „csak a két hazát egyaránt érdeklő nevezetesebb tárgyakban kellessék Erdélyből a magyarországi és Magyarországból az erdélyi országgyűlésre bizonyos számú követeket küldeni, kik egyetértőleg hozhassanak állandó határozatokat."

78 A reformkort követő fejlemények ismeretében joggal lehetne azt vélni, hogy a szoros állami egység helyett akkor éppen ez lett volna az a megoldás, ami az erdélyi népek harmonikusabb fejlődését biztosíthatta volna.

79 Viszont ezt a javaslatot nem annyira a térség nemzeti centralizációjával járó ellentmondások felismerése, hanem inkább valamiféle helyi konzervativizmus diktálta. De ez az unióval szembeni magatartás mindenképpen a „politizáló" társadalom politikai asszimilációját jelzi, azonosulást az állami keretekkel, az országgal. Igaz, az unió követelését — nem tudni mi okból: politikai számításból vagy konzervativizmusból — kihagyták az 1846-i követutasításból, viszont a leghatározottabban előírták a követeknek, hogy „különös figyelemmel lesznek mindenek felett a nemzeti nyelv diplomaticai polcra emeltetése — és természetesen — a tisztújítás iránt."

80 (Alulról jövő kezdeményezésként pedig az anyagi gyarapodás és a társadalmi emelkedés igényeiből vezettetve kértek az alsóvenyicai boérok országos vásártartási engedélyt, hogy aztán a vásár jövedelmeiből olyan iskolát állíthassanak fel, ahol németül és magyarul (is) tanítanak.)

81 Teleki László tehát nyugodt lelkiismerettel képviselhette a liberális magyar nemzetiségpolitikát. Ezúttal sem ő kezdeményezett, annál inkább jeleskedett az ellenfél érveinek ízekre szedésében. Amikor Vízakna követe az ortodox vallás törvényes jellegét elismerő törvényjavaslatot sürgetett, akkor így támogatta: „Csupán egy tekintetből lehetne azt ellenezni; a magyar nemzetiség fenntartása tekintetéből. De teljesen meg vagyok a felől győződve, miként soha igazságtalan rendszer és jogtalan eszközök által nemzetiséget gyarapítani, előmozdítani nem lehet: egy oly rendszer pedig minélfogva oly nagy számos felekezet, milyen a görög nem egyesülteké, minden politikai jogokból kirekesztetnék, a lehető legigazságtalanabb, legtermészetellenibb volna." Teleki elutasítja azt az érvet, hogy azért nem tanácsos elismerni az ortodoxiát, mert az — egykorú fordulattal — nemzetiséget pótol, és ez másképpen fogalmazva azt jelenti, hogy az adott helyzetben sajátos belső kohéziót biztosít az állammal szemben, és így az ortodoxok nem tudnak vele azonosulni. Ezért — fejti ki Teleki — „bizonyára nincs csalhatatlanabb mód egy nemzetet a másikhoz édesgetni, egy nemzetiséget az országban levő fő nemzetiséggel kibékeltetni, s ebbe úgy szólván beleolvasztani, mint a polgári jussokbani részesítés", és ezáltal elérhető „az oláhok nálunk végre magyarokká váljanak."

82 Teleki László nem részletezte pontosan, hogyan és miként képzelte el a magyarrá válást. Azzal a konzervatív állásponttal szemben fejtette ki álláspontját, amely a magyar nemzetiség érdekeire hivatkozva ragaszkodott a rendi alkotmányhoz, és még ezért is helyezett olyan nagy hangsúlyt a magyarosodás lehetőségére. Önkéntes és nem erőszakos asszimilációra gondolt. Emellett szólt az is, hogy a zsidókat hozta fel pozitív példaként. Szemei előtt elsősorban a magyarországi, illetve a magyarsággal szorosabban együttélő zsidóság példája lebeghetett, mert Erdélyben a zsidó asszimiláció később bontakozott ki. Ugyanakkor Fogaras vidéket is izgalomban tartó kérdés volt a zsidók jogi helyzetének szabályozása. A fogarasi mezővárosi burzsoázia egy része ugyanis korlátozni akarta a zsidó terménykereskedők tevékenységét, az újonnan jötteket ki akarta telepíteni és a zsinagógát bezárni.

83 Az 1830-as évek elején nekik tulajdonították a drágaságot, amikor pedig egy részük a gubernium védelme ellenére az 1840-es években a falusi földesúri uradalmak keretei közé húzódott, akkor Fogaras városában ezzel az elvándorlással indokolták az adóalap csökkenését.

84 A törvényhatósági gyűlések hangadó többsége azért 75