Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Bona Gábor: Egy császári-királyi tábornok a forradalomban: gróf Teleki Ádám

A helyzet azonban hamarosan megváltozott. Miután a forradalmi Magyarországgal való leszámolás Bécsben eldöntött ténnyé lett, szeptember 4-én egy uralkodói okirat rehabilitálta Jella&cot. Sőt az okirat nemcsak méltóságaiba helyezte vissza őt, de — szinte mentegetődző hangvételéből és a sorok között olvasva — az látszott kiderülni belőle, hogy a június 10-i rendelet tévedésen alapult, hiszen JellaÜic mindig is az udvar akarata szerint cselekedett. Ez pedig mintegy legalizálta a bán immár hónapok óta folyó katonai készületeit Magyarországgal szemben. Az okirat másolatát természetesen Jellac*iö nem késett azonnal megküldeni Telekinek. Telekinek, aki viszont ettől a pillanattól kezdve immár nem a „lázadóval", a „törvényen kívül helyezettel", hanem Horvátország bánjával, mi több egy nála magasabb rangú császári-királyi tábornokkal — altábornaggyal— állt szembe. Az uralkodója és a hazája iránti kötelesség ezzel óhatatlanul szembe fordult egymással. Teleki talán még mindig az utóbbit választja, ha nem tántorítják el attól a politika újabb fordulatai. Mert azzal egy időben, hogy Jellacic csapatai szeptember 11-én megkezdi к az inváziót, Pest-Budáról is lesújtó hírek érkeznek. A Batthyány-kormány lemondott, a fővárosban tüntetés tüntetést követ, forradalmi és republikánus jelszavak röpködnek, egyszóval küszöbön az „anarchia". Az ország törvényes hatalom nélkül áll, neki viszont itt, most és azonnal döntenie kell. A síkon közelednek JelIaŐic katonái, a szituáció nem tűr halasztást. A Pestről érkező hírek benyomása alatt kijelenti Csánynak, hogy nem hajlandó JellaÖic ellen harcolni, „akivel azonos eskü köti az uralkodóhoz", majd a királyi biztos tiltakozása ellenére megkezdi a visszavonulást. Feladja a Muraközt, majd Nagykanizsát is és egészen Keszthelyig hátrál. Itt közte és Csány közt már súlyos vita robban ki. Teleki Keszthelyről nyugat felé kíván húzódni, hogy ezzel szabad utat biztosítson a bán csapatai számára, mire Csány kijelenti, hogy ez esetben nem hajlandó a csapatok élelmezéséről gondoskodni. Válaszul Teleki pedig azzal fenyegetőzik, hogy átmegy Jellaőiő táborába. Minderről Csány szeptember 14-én kelt részletes jelentéséből tudunk. A hír — Csány beszámolója — óriási felháborodást váltott ki. Méltán. Még akkor is, ha megkockáztatjuk, hogy Telekinek az átállásra vonatkozó kijelentését nem szabad komolyan vennünk, s sokkal inkább a vita hevében elhangzó kitörésnek, semmint Teleki valódi szándékának kell tekintenünk. Már csak azért is, mert Teleki végül is továbbra is a magyar kormány szolgálatában maradt, legalábbis a JellaCic elleni harcok befejeztéig. Ez újabb pálfordulásnak tűnő magatartás valójában nem volt más, mint az újabb eseményekhez és körülményekhez való igazodás, másszóval Teleki ugyanaz maradt, a szituáció — részben valóban, részben pedig látszólagosan — megváltozott. Míg egyrészről ugyanis kiderült, hogy szó sincs valamiféle radikális baloldali fordulatról Budapesten — amire nézve a szeptember ,12-éo a kormányzás gyeplőjét ismét kezeihez ragadó Batthyány nem mulasztotta el azonnal nyomatékosan figyelmeztetni Telekit —másfelől a közfelháborodás, a nemzet rájuk nehezedő morális nyomása hatására Keszthelyen Teleki és tisztjei is hozzáláttak, hogy tisztába kerüljenek a helyzettel. A Wasa gyalogezred két tisztjét a bécsi hadügyminiszterhez, Latourhoz küldték, hogy határozott utasítást hozzanak a sereg számára. Ugyanakkor másik két tiszt a bán táborába indult, jövetelének célját tudakolandó, egyben annak kiderítésére, hogy erre az uralkodótól van-e parancsa. Latour — aki egyelőre még nem látta időszerűnek felfedni kártyáit — kitérő választ adott. Kijelentette, hogy a közeljövőben császári manifesztumok jelennek meg, amelyek irányadóul szolgálnak majd a csapatok számára. Sőt a nála jelentkező két tisztet végül is azzal bocsátotta el, hogy „Önök magyar ezredben szolgálnak, a magyar hadügyminisztérium alatt állank, én tehát önöknek nem adhatok magatartásukra nézve parancsot". 57