Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Bona Gábor: Egy császári-királyi tábornok a forradalomban: gróf Teleki Ádám

Hasonló „sikerrel" járt a másik küldöttség is, melynek kérdéseire Jellacic a következőképpen reagált: „Parancsaim ugyan nincsenek, de azért mégis előre fogok nyomulni. Ha a magyar csapatok ellenállnak, megküzdöm velük és a csata után, melyet, mint párbajt tekintek, ismét jó barátok leszünk." Ami pedig jövetele célját illeti azt megtudhatták a magyarországi császári-királyi csapatokhoz intézett kiáltványából. E szerint: „Fegyverhez nyúltunk oltalmára ... szeretett fejedelmünk jogainak is, mellyekkel egy gonosz párt nem figyelve egy nemeslelkű s hív nemzet nagy többségének igaz érzelmeire, vétkes czéljaival visszaélni átalkodik." Jellafrè elkéDzelésével szemben a „gonosz párt" azonban a „nemzet nagy többségével" volt azonos. Sőt ebbe hamarosan Teleki és nabozó tisztjei is besoroltak. Latour és JelláÖiő semmitmondó válaszai után a még oly császárhű tisztek, mint Teleki számára is úgy tűnhetett, hogy a bán vállalkozása végülis „magánkezdeményezés", arra az uralkodó nem adott parancsot. S ha ebben egy kicsit talán kételkedtek is, áthidalhatta a problémát, ha szorult beléjük egy kis magyar érzés. Teleki és tisztjei így végül a következő nyilatkozatot adták ki Keszthelyen: „ ... Vezérőrnagy, gr. Teleki úr, főhadiszállására Budapestről nagyszerű republicanus mozgalmak és minden törvényes rend megszűntéről hírek érkeztek. A dolgok ezen állapotában, egy haditanács képződött, melly oda nyilatkozott: hogy egy ideig a horvátokkal semminemű harczba ne bocsátkozzunk, ... Ennek következtében Keszthelyig visszavonulás határoztatott. Itt az összes tisztikar összegyülekezett, s ezek azt határozták: hogy miután az ország törvényes állapota meg mindig fen van, ők letett esköjökhöz híven a horvátokkal minden harczot elfogadni ... hősileg harczolni akarnak." A harcra egy ideig még várni kellett, de szeptember 29-én Pákozdnál végre erre is sor került. A honvédsereg első győzelmét hozó csatában Teleki Ádám — akit a fővezérségben szeptember 16-én a nádor, majd annak Bécsbe szökése után Móga altábornagy váltott fel — a tartalék dandár parancsnoka volt. A menekülő Jellacic nyomában Teleki még együtt marsolt a magyar sereggel az osztrák határig, a parndorfi táborig. Amikor azonban Bécs és Pest-Buda között végleg bekövetkezett a szakítás, azok közé tartozott, akik nem vállalták a további szolgálatot 1848. október közepén. Visszavonult a további szolgálattól. A szabadságharcban tehát végül is nem vett részt, ennek ellenére, mint említettük, a harc lezajlása után mégis megfosztották rangjától. Sorsa nem volt egyedi: mintegy 20 császárikirályi tábornok járt Magyarországon hasonlóképpen. Móga Jánostól, Hrabovszky Jánosig, br. Blagoevic Imrétől a német Franz Holtsche tábornokig — hogy csak néhány nevet említsek. Csupa olyan tábornok, aki feltétlen Habsburg-hűnek számított, de becsületérzésből, vagy egy kis hazafias szikra alapján a magyar ügy mellé állt, s a bécsi udvari politika vargabetűi és ármánykodása következtében csak későn fedezte fel, hogy a „lázadók" oldalára került. Tény, hogy belőlük végülis csak az esztelen megtorlás következtében lett áldozat, a „szabadságharc" — mellyel lényegében soha sem azonosultak — „mártírja". Sorsuk mégis szánandó, hiszen többségük egyenes jellem, becsületes katonaember volt. S ez vonatkozik arra a Teleki Ádámra is, aki éppúgy nem volt árulója a „magyar szabadságharcnak", mint ahogy katonája sem. Életét 1851. november 3-án családi birtokán, a Nógrád megyei Szirákon fejezte be. 58