Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)
Csanak Dóra: Teleki László ősei a 18. század szellemi életében
1764-ben kiadott Hungarus Tymbaules című munkájában Bod közli azt a már Szamosközi által is feljegyzett, 1507-ből származó gyulafehérvári sírfeliratot, amelynek ekkor még ismeretlen, azóta Megyericsei János kolozsi főesperes személyében számontartott szerzője három Garázda-nembeli költő, Janus Pannonius, Garázda Péter és a maga közös eredetéről is szól: Trés fuimus clari cognato e sanguine vates, Pannoniam Dravus qua rigat altus humum. Unus erat Janus, patrias qui primus ad oras Duxit laurigeras ex Helicone Deas. Alter erat Petrus genitus de stirpe Garázda, Qui túlit Aoniae plectra sonora lyrae; Ultimus hos ego sum, cognata e gente secutus, Tertia doctarum glória Pieridum... Ez a sírvers ettől fogva mélyen rögződött a család tudatában, idézése vagy említése elmaradhatatlan részévé vált az ősökről szóló méltatásoknak. Szerepel 1778-ban az idősebb Teleki László felett mondott egyik gyászbeszédben; bekerül Teleki Sámuel 1784-ben Utrechtben megjelent Janus-kiadásának 2. kötetébe; büszkén hivatkozik rá a koronaőr Teleki József Pécsett, 1785-ben tankerületi főigazgatói beiktatásán tartott beszédében, de találkozunk vele a 19. században is, pl. az ifjabb Teleki József felett 1817-ben elhangzott egyik halotti beszédben, Kazinczynak a Teleki-házról szóló írásában és Bajza akadémiai előadásában is. 4 Ugyancsak Bod Péter az első, aki említi, érdemként könyveli el s mintegy példaként állítja a család ifjabb tagjai elé azokat az ősöket, akik megbecsülték az értelmiség tagjait, segítették munkásságukat s támogatták az ország szellemi felemelkedésének eszközét, az iskolaügyet is. Az 1766-ban elkészült Magyar Athenás előszavában — a művet Bod Teleki Ádámnak, Józsefnek és Sámuelnek, a „valóságos tudományoknak szeretetekkel, a tudományoknak megszerzésekkel azon egy időben költséges bújdosással és szorgalmatos fáradozással... ékeskedő ifjú uraknak" ajánlotta, — ő említi elsőként Teleki Mihály kancellárról, hogy többre tartotta az enyedi és kolozsvári professzorok társaságát a fejedelmekénél, nagyratartotta a külföld tudósait és saját költségén 18 ifjat küldött ki tanulmányútra; fiáról, Teleki Sándorról pedig elmondja, hogy személyes aktivitásával és anyagiakkal egyaránt támogatta az iskolaügyet: „Ez hazának nyomorúságos és terhes állapotjában egyéb módja a jól tevésre nem lévén, házi ezüstjét a pénzverő házba beadta, pénzzé formáltatta s úgy is segélette a külső országi akadémiákra tanulás kedvéért menni szándékozó tanuló ifjakat, hogy a hazának és Isten házának szolgalatjára formáltassanak jó emberek." S teszi ezt az a Bod Péter, aki ezzel egy lélekzet alatt itt is utal Teleki Sándor jellemének más alkalmakkor, leveleiben is szigorúan megrótt, kemény, önző, antiszociális vonásaira. Bod Péter szavai nem hullottak meddő talajra, s nemcsak az említett, Janusszal és társaival kapcsolatos megnyilatkozásokban találtak visszhangra. Ha nem is első vagy legfőbb indítéka volt szellemi tevékenységüknek, mindenesetre közrejátszhatott pl. Teleki Sámuel vállalkozásában Janus Pannonius műveinek kiadására a költőhöz fűződő családi kapcsolat tudata — ez a gondolat már a 19. század első felében felmerült vele kapcsolatban —, talán a Szilágyiak révén a Hunyadi-házzal való rokonság is színezte a Teleki Téka létrehozásakor megmutatkozó érdeklődését Mátyás és a Corvina-könyvtár iránt, s nem lehetetlen az sem, hogy az Akadémia első elnökében, Teleki Józsefben is felmerült e kapcsolat emléke a Hunyadiak kora témaválasztásánál. Annyi mindenesetre bizonyosra vehető, hogy az 1784-ben Cornides Dániel kíséretében nyugateurópai tanulmányútra utazó Teleki-fiúk, László és István egyik könyvtárlátogatásuk során ezért tudakozódtak Garázda Péter netán fennmaradt írásai után.
