Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Csanak Dóra: Teleki László ősei a 18. század szellemi életében

Az, hogy a kancellárt követő generációk — amennyiben egyáltalán ismerjük tevékenységüket — főként a szellemi életben, az egyház- és oktatásügy keretében fejtettek ki aktivitást, erre való hajlandóságuk mellett külső körülményekből, a politikai helyzet alakulásából, a protestánsokat érintő megszorításokból is következett. Teleki Mihály fiai bizonyára nem érték utói apjukat tehetség dolgában, de alkalmuk sem volt képességeik kibontakoztatására. Szűk térre szorított, szerényebb tevékenységükről is jóformán csak a legutóbbi évek óta rendelkezünk részletesebb ismeretekkel, legalább is egyikük. Teleki Sándor esetében az 1711—1750 között külföldi egyetemeken tanuló erdélyi diákok hozzá írott leveleit tartalmazó „Peregrinus-levelek" című kiadvány megjelenése óta. (Szeged, 1980.) A következő generáció tagjai közül a Trócsányi Zsolt által kiemelkedő jelentőségűnek ítélt idősebb Teleki László esetében pedig az említett eseteken túl példák egész sorával lehetne bizonyítani az uralkodó köröknek személye iránt tovább élő gyanakvását. A guberniumi tanácsosság elnyerése után is újra és újra kiderül, hogy a bécsi udvar úgy tekintett rá, s ezt alkalomadtán ki is nyilvánította, mint aki nem mozdítja elő a Habsburg-érdekeket Erdélyben. Igaz, úgy tűnik, ő sem rejtette véka alá a véleményét, tény azonban, hogy újból és újból összeütközésbe került a hatalommal. Amikor pedig az 1760-as évek elején a királyi tábla elnöki tisztségéért folyamodik, valóságos szatócskodás, ahogyan az ügyben eljáró fiát Bécsben arra szorítják, hogy négyről nyolcra emelje az erdélyi nemesség körében „őfelsége személyes szükségleteire" tett megajánlások során apja által ígért lovak számát. A helyzet majd csak Mária Terézia uralkodásának végén, s még inkább II. József uralkodása idején változik lényegesen. Addig az ifjabb generáció tagjait is érintették a megszorító intézkedések. Amikor az előbb említett idősebb Lászlónál egy teljes generációval ifjabb féltestvére, Sámuel 1763-ban hazatér nyugateurópai tanulmányútjáról, minden vágya az volna, hogy Bécsben kapjon hivatalt, részint hogy hasznos tevékenységben gyümölcsöztesse a tanultakat, részint pedig, hogy szellemi igényeinek megfelelő környezetben élhessen. Erre azonban ekkor semmi kilátása sincs. Keservesen panaszolja bázeli professzorának, Daniel Bernoullinak, hogy sivár magányban kell élnie távoli erdélyi falvakban fekvő birtokain.

5 Politikai karrierje csak jóval később kezdődik, addigi tevékenysége pedig — bekapcsolódása 1769-ben a Lázár János elnöklete alatt létesült, az erdélyi földművelést és más mesterségek előmozdítását célzó Agriculturae et Artium Societas munkájába, Janus-kiadásának története, munkatársi kapcsolata Kovásznai Sándorral, Zilai Sámuellel és más korabeli értelmiségiekkel, valamint könyvtárgyűjtésének alapos és részletes feldolgozása éppúgy várat még magára, mint politikai tevékenységének elemzése, bár értékes, de csak részletkérdéseket tisztázó tanulmányok láttak róla napvilágot. A Teleki Téka bejárata fölött olvasható felirat: „Musis patriis gratisque posteris" második felének jelzőjére az utókor mindeddig nemigen szolgált még rá. Sámuelnél is ismeretlenebb vele csaknem egyidős unokaöccsének, a Corneille Cid-jét elsőként magyarra fordító Teleki Ádámnak a szellemi arculata. Ádám a családnak azon ágából született, amely már addig három generáción át a legmagasabb fokú akadémiai képzésben részesült: apja, az idősebb Ádám, s nagyapja, Pál is külföldi egyetemen tanult, sőt a nagyapa képét a frankfurti egyetemet látogató magyarok még a 19. század első felében is ott láthatták kifüggesztve. Őmaga a koronaőr Józsefhez hasonlóan s vele részben egyidőben Bázelben, majd hollandiai egyetemeken tanult s utóbb Párizsban is járt. Minthogy azonban nem írt naplót utazásáról, vagy legalább is nem maradt fenn ilyen műve, csak leveleiből ismerhetjük meg valamelyest egyéniségét és érdeklődését. Bessenyei A holmiban elismerően szól az 1773-ban megjelent Cidfordítás nyelvéről; az újabb szakirodalom lényegében annyit mond róla, hogy láthatóan ismerte a felvilágosodás dramaturgiáját.

6 Levelei alapján az is kitűnik, hogy igen művelt, olvasni szerető, zeneértő, pl. Mozart és Haydn nagyságával tisztában levő, a nyelvtudást nagyra értékelő személyiség volt. A nevelés kérdéseivel intenzíven foglalkozott: nemcsak az erdélyi református iskolák 44