Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Csanak Dóra: Teleki László ősei a 18. század szellemi életében

Csanak Dóra TELEKI LÁSZLÓ ŐSEI A 18. SZÁZAD SZELLEMI ÉLETÉBEN A Teleki-család néhány, a 18. században és a 19. század első évtizedében élt tagjának a kor szellemi életében játszott szerepéről szólva, elsősorban nem önálló irodalmi vagy tudományos alkotásaikról, hanem arról a tágabb értelemben vett szellemi tevékenységről szeretnék röviden megemlékezni, amelyet Bajza József is vizsgált 1844-ben, az Akadémián elhangzott „A Teleki-ek tudományos hatása" című előadásában, tehát ide számítva mások szellemi tevékenységének támogatását, a mecénási gondoskodást és a szellemi élet szervezett kereteinek megteremtésében, vagy ennek kísérleteiben vállalt aktív szerepüket is. Bajza — aki az első említett csoportban 16, a Teleki-családhoz tartozó alkotó egyéniséggel foglalkozik jelentőségükhöz mérten több-kevesebb részletességgel, Teleki László Kegyencével végezve a sort, a második csoportban pedig további 8 (bár némely esetben már az alkotók között is említett) családtagot tart számon, — egyébként is komolyan veendő koronatanú, ha arra a kérdésre keresünk választ, valóban megérdemli-e a Teleki-család a megkülönböztetett elismerést ezen a téren, hiszen ő — Bajza — jó évtizeddel e tanulmányának megírása előtt egyebek mellett éppen azzal tette ismertté a nevét az irodalmi közéletben, hogy a Conversations-lexikon perben kétségbe vonta a születési arisztokrácia szavának tekintélyelven alapuló döntő súlyát, s az irodalom világát respublikának deklarálva csak a szellemi érdemeket volt hajlandó elismerni. Kétségtelenül nem alaptalan az a Teleki-család tagjairól szóló monográfiákban, tanulmányokban s más publikációkban szinte mindig felbukkanó megállapítás, hogy a magyar arisztokrata családok között ritkaságszámba menően csaknem valamennyi Teleki-generáció tudósok, írók, politikusok, jeles intellektussal és alapos műveltséggel rendelkező férfiak és nők egész sorával dicsekedhetett, s az is, hogy az elődök, az ősök némelyike a szokottnál nagyobb mértékben hatott közvetlenül is a család későbbi kiemelkedő tagjainak szellemi alakulására. Arra a kérdésre, hogy maga a Család mit tartott számon elődeiről, hogyan értékelte őket s mit tekintett követésre méltó érdemüknek, bő anyagot nyújtanak elsősorban a 18. századi halotti orációk, éppen azon tulajdonságuknál fogva, amely miatt a kutatók egyébként jogos fenntartással fogadják a beléjük foglalt közlendőket: bizton számíthatunk ugyanis arra, hogy az elhunyt érdemeinek felsorolása mellett az ősökre vonatkozó méltatásokban is éppen azt olvashatjuk, amit a koporsó mellett álló gyászolók hallani kívántak róluk. A 18. században — különösen a második felében — meghalt Telekiek felett elhangzó beszédek a család messzi múltjába tekintve a Boszniából illetveSzlavóniából a török terjeszkedés miatt Magyarországra és Erdélybe húzódott elődökről szólnak, s velük kapcsolatban is elsősorban a már Zsigmond-kori tevékenységüket meghatározó császárhűségüket hangsúlyozzák. A későbbi, már Teleki nevet viselő család legkiemelkedőbb tagját, felemelkedésének fő eszközét, Teleki Mihály kancellárt illetően persze egészen más volt a kép a család tudatában, mint amit személyének kortársi és kései megítéléséről Trócsányi Zsolt róla szóló monográfiájában részletesen olvashatunk. A Szalárdi, Bethlen Miklós és Cserei által megörökített, különféle indítékú ellenszenvből eredő, s Jókai révén a 19. század második felében a köztudatba belevésődött kép egy diabolikus, kíméletlen, okos és gátlástalan politikus alakját mutatja. A 18. századi temetéseken leszár mazottainak jelenlétében a kancellár politikájának császárhű vonásait említik a szónokok, s talán még nagyobb hangsúllyal szólnak arról, hogy eszköze volt Erdély felszabadulásának a török járom alól, hogy a török elleni csatában esett el, s hogy politikájában 18 erdélyi fejedelem történetét tanulmányozva jutott el arra a meggyőződésre, hogy Erdélyt egyesíteni kell az anyaországgal. 41