Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Csanak Dóra: Teleki László ősei a 18. század szellemi életében

Több szempontból is külön kell szólni Orczy Lőrinc 1782-ben Nagyszőllősön, Teleki József Ugocsa vármegye főispáni székébe való beiktatása alkalmából tartott beszédéről.

1 Orczy — aki nála kerek húsz esztendővel fiatalabb barátja, Teleki József kifejezett óhajára vállalkozott a beiktatásra, — a család elődeinek és Teleki Mihály közvetlen őseinek említése után részletesen felsorolja Teleki Mihály különféle rangjait és méltóságait, elmondja, hogy ő szerezte meg családjának a római szent birodalmi grófi címet, hogy a török elleni harcban lelte halálát, majd hirtelen fordulattal így fogalmazza meg a dédunoka számára az előtte álló közéleti feladatokat: „ilyen terepély jó fáknak gyümölcse lévén, tartsd meg felséges királyunkhoz már Telekiek vérében meggyökeresedett örökös hűséget, a tekintetes nemes státusoknak jussait, szabadságit törvény értelme szerint oltalmazd." A mondat első fele logikusan következik az előzményekből, a második azonban nem; ez tehát Orczy fő mondanivalója. (Orczy a következőkben — tudomásom szerint ilyen alkalommal elsőként — a vármegye egyszerű népének védelmezését is az új főispán lelkére köti.) Ennek a beszédnek még egy érdekes momentuma van: Orczy a beiktatásra készülve egy levelében a következőket írja Teleki Józsefnek: ,,... méltóztassál tündöklő famíliádnak eredetirül, jeles, nevezetes őssi eleidről egy kis historica deductiot küldeni, hogy úgy szokás szerint, mint hajdant a jó fajú mag lovakat, megdicsérhesselek hazánkban."

2 Az irónia persze nem a család eredetének, nem az ősök érdemeinek szól, hanem annak az ünnepi beszédekben konvencióvá vált fordulatnak, amellyel a szónok a beiktatandó személyt annak jelenlétében, ősei érdemeire hivatkozva dicséri szembe. Ez a passzus mégis azokról a repedésekről árulkodik, amelyek a hagyományos értékrend épületén az akkor még oly nagy jelentőségű család és származás kérdésében mutatkoznak a 18. század utolsó harmadában, s amelyek bizalmas érintkezés során még két olyan személyiségnél is felbukkannak, akik egyébként mélyen kötődnek a tradíciókhoz. Ugyanez a Teleki József egy évtizeddel később így óvja fiát a családi név mások kárára való túlbecsülésétől: „Szeresd a famíliádat és annak dicsősége növelésére minden tehetségedben lévő illendő eszközzel élni el ne múlasd, de csak úgy, hogy az nincs más famíliáknak kárára, annyival inkább sérelmére ne legyen. Bethlen, Bánffy, Kemény, Teleki, Haller, Kornis, Mikes etc. úgyis mindazon egy hazának fiai, úgyis mind többnyire egymással atyafiasok, egy háznépnek tartatthatnak. Az egész különbség közöttük csak abban határozódik meg, hogy a szokás azt hozta bé, hogy az apa nevét a fia terjessze és nem a leánya, aki szintén olyan gyermeke az apjának; mert különben sok Telekit ma Bánffinak, Bethlennek, Keménynek stb. kellene hívni. Én Ráday volnék, te Róth, az ipad Thoroczkay etc. sui porro. Micsoda semmi és kicsinyt érdemlő különbség pedig az."

3 A Teleki-család elődei és már nem élő tagjai szellemi tevékenységének, kiválóságának tudatosítása, s ennek érdemként való említése Bod Péter nevéhez, s egyúttal a forráskiadások, irodalom- és történettudományi munkák közreadásához fűződik. Ismeretes Bod sokszoros kapcsolata a családdal: Teleki Mihály kancellár József fia özvegyének, Árva Bethlen Katának pártfogoltja és udvari papja volt, szoros kapcsolatban állt a Bethlen Kata, Teleki László és felesége, Ráday Eszter, valamint Ráday Gedeon alkotta szellemi körrel, számos műve a Telekiek anyagi támogatásával vagy kiadásuk gyakorlati lebonyolításában való személyes közreműködésével jelent meg nyomtatásban. Csaknem két éven át tanítómestere volt a későbbi koronaőr Teleki Józsefnek, s minden bizonnyal hatott az ifjú Teleki Sámuel szellemi fejlődésére is, hiszen Bod 1749 óta magyarigeni lelkipásztor volt. Teleki Sámuel pedig serdülő éveiben, 1759 végén megkezdett külföldi tanulmányútja előtt jórészt a közvetlenül szomszédos faluban, Celnán élt. 42