Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Kosáry Domokos: Teleki László és a nemzetközi politika

javasolt 1849 tavaszán. A magyar politika kétarcúságát joggal bíráljuk, de a kétarcúság többékevésbé valamennyi nacionalizmust jellemezte. A magyar előny pedig, amely még 1848/49-ben megvolt, a történelmi fejlődéssel kikerülhetetlenül elveszett. Ausztria valóban a válság felé haladt. A történeti Magyarország is. Teleki a függetlenség híve volt. Mint ő mondta, a legtúlságosabb magyar. De ezen túlmenően egy új, jobb nemzetközi keret létrehozásának híve is, olyan kereté, amely nem függésre épül, hanem a közös védelemre és egyenrangúak együttműködésére. S itt nem a konkrét terv a lényeges, nem az, hogy ezt így vagy úgy kell vagy kellett volna berendezni. Hiszen ebben a formában nem vált, nem is válhatott valóra, mert rendszerint éppen a hatalmon kívüliek tervezgetik, a hatalmat élvezők politikája pedig az önzés jegyében szokott mozogni, és nem mindig az okos önzés jegyében, és végül mert általában tapasztalat, hogy az ilyen konstrukciókat nem a kis elemek maguk hozzák létre, hanem egy nagyobb erő kell hozzá. De nem ez a lényeg. A lényeg maga a politikai megközelítés módja, az elv, az hogy a hegemónia helyett van-e olyan törekvés, amely elősegítheti a nemzeti kérdés egyenjogúságán alapuló kedvezőbb alakulását. Az, hogy ezek a nemzetek, itt Kelet-Közép-Európában sorra mind kialakultak, tehát az, hogy merre tartottak, erre a kérdésre a válasz eleve elkerülhetetlenül adva volt. De a hogyan kérdésére nem volt eleve adva. Tehát az, hogy a szétválasztás után hogy alakul viszonyuk, hogy szétválasztásuk robbanásszerűen megy végbe, hogy együttműködés marad-e közöttük. S ez a lényegesebb kérdés. Ez a politika kérdése. A lehetetlent a politika nem tudja megvalósítani. A hogyanon azonban tud valamit segíteni, ha képes rá és akarja. És ebben lényeges Teleki útmutatása, hogy új megközelítésre van szükség, hogy az egyenjogúság felé kell haladni. Ez a nagy jövőbe mutató tanulság, olyan hosszúlejáratú történeti folyamatokból adódóan, amelyekkel nemzedékeknek kellett — kell —szembenézniük. 1867 után nem Telekit követték. Kossuth egyszer azt mondta: aki korát megelőzi, annak nem jelene van, hanem csak jövője. Teleki kétségtelenül megelőzte a korát. Reméljük, hogy jövője lesz!