Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Somorjay Sélysette: A sziráki Roth-Teleki kastély és falképei

Ott kerengve meglátta és megszerette Hermes Herset. Szerelméhez Herse nővérének segítségét kéri, ki pénz ellenében készséges is, míg Minerva egy korábbi vétkét megbüntetendő irigységet nem olt szívébe. Ez aztán halálát okozza, mert amikor az érkező Hermesnek útját akarta állni, az kőszoborrá változtatta. Progne és Philomela (Ovidius: VI. 412—439) Ez a hátborzongató jelenet nemcsak a sziráki hat falkép közül a legsikerültebb, hanem Baum metszetsorozatának is talán legjobb darabja. Gazdag palotabelsőben vagyunk, a magas, tágas terem perspektíváját egyrészt a nyitott ablak, másrészt a fellebbenő függöny mögött látható külső szoba a távoli ajtó előtt álló alabárdossal növeli. Az ábrázolás részletgazdag és míves, akár a terem építészeti részleteit (padozat, falak, ablak), akár az egyetlen berendezési tárgyat, az egy személyes vacsorához megterített asztalt, vagy a szereplők ruházatát tekintjük. Ebben a gondosan és hozzáértéssel ábrázolt környezetben izgalmas drámai jelenet játszódik ugyanabban a lendületes megfogalmazásban, mely már a Cyparissus jelenetben is szembeötlő volt. Baum igényességét mutatja, hogy a történet legdrámaibb részét ábrázolta, mégpedig olyan sikeresen, hogy az eredeti szöveg feszültsége minden mozzanatában maradéktalanul érvényesül. A kép azt a pillanatot mutatja be, amikor a megcsalt feleség és a tönkretett sógornő közös bosszúként saját gyermekét szolgálja föl az apának és csak mikor a vacsora végén fiát hívogatja, árulják el, hogy mit is fogyasztott tulajdonképpen: „Bent van, akit hívogatsz, így szól. Az néz körül egyre, s kérdezi hol van hát. S mikor ismét kérdezi, hívja, úgy ahogyan szétszórt fürtjét szennyezte a vad tett, ugrik elő Philomela, Itys vérlepte fejével..." Apollo és Coronis, Ocyrhoe (Ovidius: II. 531—575) Apollót látjuk egy liget szélén öszszes attribútumával: fején babérkoszorú, oldalán nyíllal teli tegez, kezében íj, lábánál lantja, felemelt jobbjával tiltó mozdulatot tesz madara, a holló felé. Mögötte a földön átlőtt szívű kedvese, Coronis fekszik, kit hirtelen lobbanó féltékeny haragjában ölt meg. Venus és Adonisz (Ovidius: X. 519-546) A két szerelmes vadászatban elfáradva enyelegve leheveredik egy fa alá. A sziráki ábrázolás szó szerint követi Ovidius sorait: „Elfáradtam már a szokatlan munkatevéstől, Kellemes árnya alá hívogat lásd itt ez a nyírfa Kínál ágyat a gyep: szívesen heverek le a földre (és lehevert) teveled. Gyepen ül s mellette az ifjú hátrahajolva, nyakát támasztva ölébe, tekint rá". A mintalap fekvő formátumából adódóan itt sem a teljes kompozíciót vitte át a festő a falra, hiszen ez is a keskenyebb falszakaszok közé tartozik. A metszet hátterében a történet korábbi epizódja, az erdőben kutyákkal vadászgató Venus és Adonisz alakja látható. A falképek festőjének személye ismeretlen, sőt a keletkezés idejére vonatkozóan sem áll semmi konkrét utalás rendelkezésünkre. Pontosan datálható ezzel szemben a péceli Ráday kastély dísztermének Ovidius ciklusa. Ráday Gedeon már 1763-ban kezdett a kastély kifestésének gondolatával foglalkozni és a díszterem Ovidius képei 1766-ra el is készültek.

8 Teleki 1762-ben vette el Roth Johannát és házassága első éveiben sok időt töltött Szirákon. Ismerve a Ráday Gedeon és Teleki József közötti atya- fiúi viszonyt, nem alaptalan feltételeznünk, hogy a sziráki díszterem témájának megválasztásakor a péceli példa volt az ötletadó. E mellett szól az azonos — grisaille — technika is. A sziráki falképek keletkezési időpontját illetően — a családtörténeti eseményeket figyelembe véve — két lehetséges időszak merül föl. Vagy a házasságkötést követően, tehát a péceli falképekkel többé-kevésbé egyidőben, az 1760-as években, vagy jóval később, Királyfalvi 160