Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Somorjay Sélysette: A sziráki Roth-Teleki kastély és falképei

Roth Tamás halála után, az 1780-as évek közepe táján kerülhetett erre sor. A falképek stílusa ez utóbbi időpontot teszi valószínűbbé. Pécelen, bár a képek szigorú keretelése már a századvéget jelzi, az egyes vonalak mellett kissé szárazan ható, de mégiscsak szabadon alácsüngő virágfüzé­rek még a rokokó jegyében fogantak. Szirákon ennek már nyoma sincs, a virágfüzéreket kis ro­zettákra fölfüggesztett copf motívum váltja fők Az építészeti keret pedig a kennelurázott törzsű, kompozit fejezetes festett pilaszterekkel meglehetősen közel áll ahhoz a formavilághoz., amit a márkusfalvai Máriássy kastély kerti házának dísztermében láthatunk. Ez a szintén Ovidi­us jeleneteket ábrázoló és sok tekintetben a péceli dísztermet idéző festés pedig meglehetős biztonsággal datálható az 1780-as évekre. 9 Nem tudjuk egyelőre, hogy miért pont ezt a hat jelenetet választotta ki Teleki József Baum 151 metszete közül. Szigorú erkölcsi elveit ismerve csábító a gondolat, hogy a Kevélység (Arachne), Irigység (Battus), Hűtlenség (Philomena), Indulatosság (Coronis), Hajthatatlanság (Adonis), Meggondolatlanság (Cyparissus) keserű következményeire figyelmeztető tanítást lás­sunk a falképekben. Óvatosságra int azonban, hogy Pécelen, ahol ritka példaként pontosan is­merjük a megbízó szándékát — Ráday maga adta meg az egyes képek jelentését 10 — tanúi lehetünk annak, hogy a kézenfekvőtől néha egészen távoli gondolat jár a programadó fejében. Példaként a Philemon és Baucis jelenetet említjük. A képaláírás így szól: „Philemon és Baucis tud gazdálkodni kevésből". Ez azonban nem takarékosságra intő példabeszéd, s nem is a két szegény öreg nagyvonalúságát kívánja emlékezetünkbe idézni. A mondat a „Tessék kevésből sokat" régi magyar asztali udvariassági formulára utal, s azért ábrázolták itt éppen ezt a jelene­tet, mert a dísztermet időnként ebédlőként is használták. A két Ovidius ciklus megrendelőjének szoros szellemi rokonsága indokolttá teszi, hogy azonos indítékot keressünk témaválasztásuk mögött és ezen a nyomon elindulva eljussunk a sziráki falképciklus jelentésének pontosabb feloldásához. 161

Next

/
Thumbnails
Contents