Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Kerényi Ferenc: Drámaíró, színházbarát, műkedvelő színész: Teleki László

Kerényi Ferenc DRÁMAÍRÓ, SZÍNHÁZBARÁT, MŰKEDVELŐ SZlNÉSZ: TELEKI LÁSZLÓ A reformkorban a színház szerepe és hatóköre jelentősen megnőtt, a színművészet (ha lassan és ellentmondások során át is) az 1840-es évekre elfoglalta helyét a romantikus művészetek bevett rendszerében. Ez nemcsak azon mérhető le, hogy a Magyar Tudós Társaság mellett az 1837-ben megnyitott Pesti Magyar Színház vált az érdekegyesítés kulturális jelképévé. Széchenyi István 1831-ben a Világot 3250 példányban jelentette meg, saját költségén

1 — a szépirodalmi művek meg sem közelítették ezt a példányszámot. Ugyanekkor a pesti Német Színházban egyetlen teltházas este 3200, a Pesti Magyar Színházban 2400 nézőt jelentett; zömükben olyanokat, akik ritkán vagy egyáltalán nem vettek könyvet a kezükbe. Pest-Buda első állandó magyar játékszínének megnyitásakor minden jelentős politikai csoportnak, irányzatnak, sőt személyiségnek megvolt a színházpolitikai véleménye, elképzelése. Ezért adható érvényes metszet a színházhoz fűződő viszony feltárásával, elemzésével. S ha figyelembe vesszük, hogy a Salamon király-hirdetése (1826) óta nálunk is mindinkább a drámát helyezték a műfajok hierarchiájának csúcsára — megvan az indokoltsága Teleki László és a magyar színjátszás kapcsolata vizsgálatának. Teleki László gyermekkori vonzódását a színjátszáshoz, első kísérleteit a drámaírás terén lépésről-lépésre dokumentálni tudta a kutatás

2

, a még háborítatlan családi levéltár birtokában. A „Latzika jegyzőkönyve" címen ismert, nagyrészt Szirákon vezetett gyermekkori napló

3 azt tanúsítja, hogy gyermekként, majd ifjúként Teleki gyorsulóan élte meg egyéni fejlődésében a magyar drámairodalom és színjátszás több évtizedes fejlődését. Tizedik születésnapjára Auguszta testvérétől „szép theátrumot" kapott ajándékba, ő is ilyet készített beteg testvérének. Első adatolható színházlátogatása 1822. január 21-én volt a pesti Német Színházban, ahol Heinrich Wilhelm Gerstenberg Ugo/ino vagy az éhség tornya с szomorújátékát (1778) tekintette meg. (A drámát Schiller az érzelmi hatáskeltés egyik legjobb példájaként említi A színház mint erkölcsi intézmény с tanulmányában.) A sziráki kastélyban kis műkedvelő előadások folytak, családi körben, a felvilágosodás korának nevelési szellemében; magyarul, franciául és németül. A szövegek egy részét Teleki László fordította magyarra. Zongora kíséret mellett ,,pantomimát" is előadtak. A kisfiú — 12. születésnapja előtt — disputát folytatott nevelőjével a drámaírás mesterségbeli kérdéseiről. A pesti Teleki-palotában már komolyabb játszóhelyet feltételezhetünk, amint arra egy 1841. évi, később más összefüggésben még említendő műkedvelői adatunk utal: „... aszínpad, s a díszítményekugyan azok voltak, mellyeket hajdan n.m. Teleki grófné ő excjnál hasonló czélra használtuk volt."

4 A határozott drámai hajlam abban is megnyilvánult, hogy a gyermek Teleki naplójába ismételten párbeszédes részeket iktatott, jeleneteket formált hétköznapjainak eseményeiből. Első kísérletét, a Demeter vagy az ártatlanság elesik с szomorújáték-töredéket — elfogadva Romhányi Gyula datálását — valószínűleg 1824-ben írta, a családban alapított Tudós Társaság számára; a már teljes szövegében fennmaradta mohátsiütközetet pedig feltehetően 1826-ban, a csata évfordulójára. Az elsőrendű minta Kisfaludy Károly vitézi játéki korszaka volt, az 1819—20. év drámatermése. A Demeter hősnőjét Irénének hívják, a Mohács-dráma pedig az //Arából kölcsönzi Bors Gyula, a Kemény Simonból a címszereplő nevét. Kedves naivitással lépteti fel a török ellen vonuló magyar nemesek sorában szabadsághőseinket: Bocskait, Rákóczit, Bercsényit. Az 1832 augusztusában elkezdett újabb drámára két tanúnk is van, a hajdani diáktárs Jászay Pál és Lukács Móric.

5 Az utóbbi, Teleki fölött mondott akadémiai emlékbeszédében 144